RTL Híradó: Gattyán György pártjának nyoma sincs a hivatalos nyilvántartásban

  • narancs.hu
  • 2021. december 19.

Belpol

Pedig az írásos tájékoztatóban azt állították, már novemberben bejegyezték a mozgalmat.

Megoldás Mozgalom néven alapított pártjával indul a jövő évi választásokon Gattyán György, ezt a vállalkozó ezt az ATV-nek adott interjúban jelentette be pénteken. A RTL Híradó azonban utánanézett, de az írásos tájékoztatás szerint novemberben bejegyzett párnak nyomát sem találták a nyilvántartásokban.

Gattyán egyébként pénteken arról beszélt, hogy célja a kormányváltás, de ehhez nem érzi elég erősnek az ellenzéki összefogás pártjait, vele együtt azonban szerinte meglehet a siker, és kész leülni az ellenzékkel tárgyalni. 

A híradónak Karácsony Gergely nyilatkozott, aki hangsúlyozta: Gattyán György kamujelölt, kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálja, és azt javasolja, ne vegye senki komolyan az indulását, amelyet Rogán Antal dolgozószobájában találtak ki. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.