Megpróbálták megbecsülni, hányan vesznek majd részt az előválasztáson
A Republikon Intézet nemzetközi példák alapján mondta meg, hány fős részvételre számít.
A Republikon Intézet nemzetközi példák alapján mondta meg, hány fős részvételre számít.
A Jobbik és az LMP támogatásával induló Süle Zsolt sajtóhírek szerint korábban zsidózó posztokat osztott meg.
Egy frissen beadott salátatörvényben rögzítik, hogy hány milliárdot kapnak a következő években az egyetemi alapítványok.
Robert Wilson arról adott ki közleményt, hogy nem mehet el szó nélkül az SZFE-vel történtek mellett.
Csenger-Zalán Zsolt, akit Szél Bernadett legutóbb majdnem legyőzött, inkább megy Ausztráliába nagykövetnek.
Járványügyi megfigyelést vezettek be a pilisborosjenői általános iskola 6 osztályában. Máshol is ez lehet a helyzet a PDSZ szerint, ki is derülne, ha tesztelnének.
Szombaton lesz a felvonulás. A polgármester feljelentést tesz a gyűlöletkeltő szövegek miatt.
23 és fél milliárd forintból építkezett a Schaeffler-cégcsoport. Az avatón férfi táncegyüttes tapsoltatta a közönséget.
Ha az ellenzék 2018-ban egységesen indult volna Békés megye négy választókerületében, akkor kettőben nyert volna – így mind a négyben vesztett. Most mások a tétek és mások az esélyek.
228 ezer 12-17 év közötti diák kapta meg eddig az oltást.
A titkosszolgálatok leginkább azon aggódtak, hogy így a kormánypárti "erős emberekről" is szivároghattak ki érzékeny infók.
A dunakanyari település polgármestere úgy vélte, a törvény szerint cselekedett.