Belső tavat is terveznek a szemesi kempingbe

  • narancs.hu
  • 2025. január 8.

Belpol

Két változat van, az egyik szerint lenne összeköttetése a Balatonnal, a másik szerint nem.

A balatonszemesi tóparti kemping tulajdonosa, a Vadrózsa Tréning Kft. beruházásra készül. 161 lakást, 205 parkolóhelyet létesítene, és egy belső tavat is, amely a terv egyik változata szerint összeköttetésben lenne a Balatonnal, a másik változat szerint nem – írja a 24.hu

A lap a beruházás körül török magánszemélyeket azonosított, valamint Gattyán György jobbkezét, Huszár Viktort.

A balatonszemesi Vadvirág kempinget 2018 márciusában vette meg a Capetown Real Estate Zrt., amely Jellinek Dániel érdekeltsége volt. A 17 hektáros vízparti rész kiemelt fejlesztési területté minősült. Megállapodás született, amely szerint a beruházó üdülőépületeket, míg a helyi önkormányzat két hektáron fürdőházat, strandot létesít. Később arról szóltak a hírek, hogy mégsem épül ott luxusszálló. A terület egy részén aztán építkezés kezdődött, a Vadvirág Marina Kft. szándéka szerint tíz épületet húz fel, 156 lakást alakít ki. Az egykori kemping többi része a Vadrózsa Tréning Kft-é, amely egyelőre nem kezdhette el belső tavas terve megvalósítását, mert a Somogy Vármegyei Kormányhivataltól nem kapott rá megvalósítási engedélyt. 

A hivatalnak a belső tóval kapcsolatban vannak aggályai, mert az Natura 2000-es területen létesülne.

A lap úgy tudja, hogy a cég nem adta fel, az elutasító határozattal szemben fellebbezést nyújtott be. 

FRISSÍTÉS

Cikkünk megjelenése után az alábbi közleményt kapta szerkesztőségünk az Indotek Grouptól (Jellinek Dániel az Indotek Csoport vezérigazgatója és többségi tulajdonosa):

"Jellinek Dániel 2018 óta nem tulajdonosa a Vadvirág Kempingnek – a terület eladására ekkor került ugyanis sor –, a fejlesztési projektben pedig semmilyen formában nem vett és vesz részt."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.