A Szent János Kórház a leálló osztályokról: hangulatkeltés folyik
A leállásokról szóló, nyilvánosságba kikerült dokumentumok valódiságát elismerték.
A leállásokról szóló, nyilvánosságba kikerült dokumentumok valódiságát elismerték.
Menczer Tamás örülhet.
A párt célja, hogy bíróság elé álljanak azok, akik 300 milliárd forint közpénz eltüntetéséért felelősek.
A korábbi főpolgármester nem nevezte meg, hogy kire gondolt.
A pedagógusok egy része szerint arra is érdemes figyelni, hogy a rendszer büntetni tudja a tanárokat.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal felkért elnöke persze nem a „Holdról is” látszó Fidesz-győzelemre gondolt.
Nagy Bálint a fővárosra mutogat a BKK és az állam közti konfliktusban.
És ez legalább március végéig így is marad.
Az építési miniszter szerint a törvény „megőrzi és kifényesíti a családi ezüstöt".
Harminc napig lehet pályázni, L. Simon László utódja márciusban áll munkába.
Az új teljesítményértékelési rendszer bevezetését követően.