Szentkirályi Alexandra úgy emeli a terézvárosi „népszavazás” tétjét, hogy senki sem kérte rá

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 14.

Belpol

Országos érvényűvé tenné egy helyi „ügydöntő szavazás” eredményét.

Hogyan vágjunk alá egy helyi népszavazásnak, hogy az teljesen célt tévesszen? Erre mutat példát a Fidesz bukott főpolgármesterjelöltje, Szentkirályi Alexandra, aki az Airbnb betiltásáról szóló terézvárosi ún. ügydöntő szavazás eredményétől tenné függővé országosan is az Airbnb-k jövőjét.

Szentkirályi Alexandra úgy hiteltelenítené a népszavazás intézményét, hogy azt mondja, bármilyen döntés is születik a VI. kerületben vasárnap estig tartó helyi népszavazáson, azt fogja javasolni a kormánynak, hogy Budapesten és akár országosan is annak megfelelő szabályozást hozzanak. „A helyi népszavazáson mindenki elmondhatja a véleményét, és nekünk, politikusoknak az a feladatunk, hogy ezt a véleményt tudomásul vegyük és képviseljük” – jelentette ki Szentkirályi, valahogy elfeledve azt, hogy bár a közbeszédben a terézvárosi szavazást gyakran népszavazásnak nevezik, az valójában nem az, és jogilag semmi kötőereje nincs.

Ám még ha így lenne is, Szentkirályi javaslata azt jelentené, hogy a terézvárosiak döntenek arról, lehessen-e Airbnb-n keresztül lakást kiadni Pécsen, Miskolcon vagy Győrben. Hogy ennek semmi értelme? Igen, de politikailag Szentkirályi Alexandrának sincsen sok értelme.

Az Airbnb-k terézvárosi sorssáról Soproni Tamás, a kerület ellenzéki polgármestere írt ki helyi szavazást, és azt ígéri, az eredménytől függően terjeszti a kérdést a kerületi közgyűlés elé.

Való igaz, hogy a terézvárosi szavazás megindíthatja az arról való párbeszédet, hogy lehessen-e „Airbnb-zni”. Ahogy Soproni Tamás polgármester mondta: „beszéltem Pikó András kollégámmal és Baranyi Krisztával is. Mindenki nagyon kíváncsian várja, hogy mi lesz az eredmény. A VII. kerületben nagyon súlyos problémák vannak, súlyosabbak, mint nálunk, hiszen ott van az igazi bulinegyed, az Instant, a Fogas komplexum több ezer embert képes befogadni.”

De arra senki nem gondolt, hogy a terézvárosi eredménynek máshol is érvényesnek kellene lenni. Könnyű így arra következtetni, hogy Szentkirályi Alexandra javaslata a terézvárosi kísérlet lejáratására szolgál.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.