Újra felállították a konfliktusokat gerjesztő keresztet a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

  • narancs.hu
  • 2024. január 6.

Belpol

Menczer Tamás örülhet. 

Újra felállították a sok konfliktust okozó keresztet Nagykovácsiban, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Nagy-Szénás hegytetőn – írja a Telex egy olvasói fotó nyomán. 

A vita novemberben alakult ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a választókörzet országgyűlési képviselője, valamint Füri András, a nemzeti park január 1-ével leváltott igazgatója között. Füri ellenezte egy korábban engedély nélkül felállított kereszt helyreállítását a hegytetőn, ugyanis az kiemelt környezetvédelmi terület. Menczer erre keresztényüldözőnek nevezte az igazgatót. 

A saját bevallása szerint hívó Füri András szerint „a természet Isten Temploma, melyben vannak Szentély területek”, a fokozottan védett Kis- és Nagyszénás hegycsoport márpedig ilyen, ahol a természet sokféleségének, a teremtett világ megvédése az elsődleges cél. Az államtitkár a park „fura urának” és alkalmatlannak nevezte Fürit.

Az Agrárminisztérium szerint az ügynek nincs köze az igazgató felmentéséhez, amit Füri maga kért már tavaly. 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.