Külön tablón búcsúznak a budakalászi iskolától a pályaelhagyó tanárok
11 fénykép került rá, de még így sem teljes a tabló.
11 fénykép került rá, de még így sem teljes a tabló.
Egy friss felmérés szerint az emberek 41 százaléka olvas olyan hírforrásokat, amelyeket egyébként nem tart megbízhatónak.
A büntetés az ellenzék 2024-es kampányát is veszélyeztetheti.
"Magyarország energiabiztonsága ma már elképzelhetetlen lenne Szerbia nélkül, s igaz ez fordítva is."
Eddig betonkockákra és egy hatalmas betonteknőre futotta. Miközben a sétányt már tavaly februárban át kellett volna adni.
Lezárult a Budapesti Lakógyűlés néven futó online konzultáció. A kitöltők 79 százaléka szavazott a felújított Lánchíd jelenlegi forgalmi rendje mellett.
Nyílt levelet írtak a kirúgott tanárok Maruzsa Zoltánnak.
Miközben kitartóan kommunikálják, hogy nincs is tanárhiány.
Pálinkás József szerint az oktatásban van probléma, atomháborús fenyegetettség viszont nincs.
Franciaországgal, Észtországgal, Belgiummal és Ciprussal közösen.
Erre egy friss kormányzati előterjesztés adna lehetőséget.
A fővárosiak több mint 9 százaléka szavazott. Az első Budapesti Lakógyűlés részletes eredményeit és az ebből fakadó döntéseket kedden ismertetik.
Belenyúl az állam az áramszerződésekbe, jövőre megfelezik a gyógyszergyártók extraprofitadóját.