Szijjártó: aláírtuk a szerződést az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között

Belpol

"Magyarország energiabiztonsága ma már elképzelhetetlen lenne Szerbia nélkül, s igaz ez fordítva is."

Az energiabiztonság erősítése érdekében aláírásra került a megállapodás az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között,

illetve létrejön az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalata – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szerbiai Palicson.

A tárcavezető a magyar-szerb stratégiai tanács ülésén a két ország közötti eddigi talán legfontosabb megállapodásnak nevezte az Algyőt Újvidékkel összekötő kőolajvezeték építését. Illetve hangsúlyozta, hogy az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő cégének idén ősszel meg is kell kezdenie a működését.

"Minél több forrás, minél több útvonal, minél több együttműködés, annál nagyobb energiabiztonság" – vélekedett.

Magyarország energiabiztonsága ma már elképzelhetetlen lenne Szerbia nélkül, s igaz ez fordítva is. Hazánk földgázellátásának legnagyobb része Szerbián keresztül érkezik hozzánk, mi pedig több mint százmillió köbmétert tárolunk a szerbek számára"

– tette hozzá Szijjártó.

A stratégiai tanácson felszólalva kiemelte, hogy Röszke és Horgos között felállítják Európa "legmodernebb, legnagyobb, legcsillogóbb határátkelőhelyét", ugyanis a "toldozgatás-foldozgatás" nem jelent valódi megoldást. "A kapcsolatainkhoz képest méltatlan, ami ott zajlik, akadályozza is a kapcsolatok fejlesztését, rossz érzést okoz az embereknek" – fogalmazott.

"Itt át kell vágnunk a gordiuszi csomót, és minden idők egyik legnagyobb közös projektjeként kell ezt megvalósítani" – mondta.

Szijjártó Péter ezt követően arról számolt be, hogy új dimenzióba léphet az együttműködés a külpolitika terén is, minthogy Magyarország most először köt megállapodást közös külképviseletek létrehozásáról valamely másik országgal, ami lehetővé teszi a diplomáciai hálózat kibővítését mindkét fél számára. Tájékoztatása szerint elsőként Szerbia nagykövetsége fogja befogadni a magyar képviseletet a kongói Kinshasában, Magyarország nagykövetsége pedig a szerb képviseletet a máltai Vallettában.

"A programot folytatni fogjuk annak érdekében, hogy minél hatékonyabban, a világ minél több pontján legyünk képviselve" – szögezte le.

A miniszter végül rámutatott, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés a rekordokról szól. Példaként hozta fel a magyar cégek szerbiai beruházásait, a tavaly 6 milliárd eurót elérő kereskedelmi forgalmat és az eddig 171 milliárd forintnyi értékben 14 200 vállalkozásnak támogatást nyújtó gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban.

"Magyarország és Szerbia között soha nem volt olyan jó az együttműködés, mint most. Ebből mindenki profitál: Magyarország, Szerbia, a vajdasági magyarok és a nálunk élő szerb közösség egyaránt" – emelte ki.

A felek a találkozón több szerződést aláírnak: szándéknyilatkozatot az új kőolajvezeték építéséről a két ország között, egyezményt a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről, együttműködési megállapodást az idegenrendészet területén, illetve megegyezést egy közös képviselet megnyitásáról a kongói Kinshasában. Emellett módosítják a közúti, vasúti és vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodást.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.