Népszava: A kormány további tanárhiányra készül

  • narancs.hu
  • 2023. június 20.

Belpol

Miközben kitartóan kommunikálják, hogy nincs is tanárhiány.

Bár a hétfői Kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a státusztörvény várható elfogadása miatt nem számítanak arra, hogy tömegesen mondjanak fel tanárok, de egyetlen tanár felmondásának sem örülnek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter mindehhez azt is hozzátette, hogy az elmúlt években kisebb mértékben csökkent a tanárok száma, mint a gyerekeké, és nincs is tanárhiány. 

Erre a kijelentésére reagált Pálinkás József, az MTA volt elnöke, miszerint "Gulyás Gergely hazudik. Tanárhiány van".

Népszava azt írja, hogy az Európai Bizottsággal való tárgyalásra rálátó egyik kormányzati tisztviselő a lapnak elismerte, hogy

a kabinetben további tanárhiányra készülnek, az Európai Bizottság pedig több jelentős módosítást sürget a tanárok státusztörvény-tervezetében.

A lap információja szerint

  • az egyik ilyen módosítás a szakszervezetekkel történő egyeztetési kötelezettség,
  • a másik a nevelés-oktatással lekötött heti munkaidő kérdése, ami jelenleg 22-26 órában van felosztva,
  • míg a harmadik vitás kérdés pedig az új sávos bérrendszerrel kapcsolatos.

A tervezet szerint egy Pedagógus I. kategóriában dolgozó tanár fizetése bruttó 410 ezer forinttól 1 millió 65 ezer forintig terjedhet a teljesítményétől függően. A Bizottság szerint viszont a sávok túl szélesek, és még több objektív szempontra lenne szükség a pedagógusok teljesítményének értékeléséhez, így a bérek megállapításához.

A megkérdezett tisztviselő szerint a kormányban "foglalkoznak a kérdéssel", amihez hozzátette, hogy azok a pedagógusok, akiknek a bére nem éri el a törvénytervezetben rögzített bérsávok alsó határát, már idén nyáron számíthatnak bérkorrekcióra.

Mindemellett a Bizottság azt is problémásnak tartja, hogy a tervezet szerint a munkáltatók, mint a tankerületi központok, járáson belül kirendelhetik a pedagógusokat másik intézménybe tanítani, akár 180 napra is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.