Mistral rakétákat vesz Magyarország

Belpol

Franciaországgal, Észtországgal, Belgiummal és Ciprussal közösen.

Franciaország, Észtország, Magyarország, Belgium és Ciprus közösen vásárol Mistral rövid hatótávolságú föld-levegő légvédelmi rakétákat

– jelentette be hétfőn Emmanuel Macron francia államfő, aki az európai védelem alapjainak megerősítését szorgalmazza.

"Ez egy nagyon szép példája az európaiak szuverén együttműködésének egy olyan típusból, amely nagyon is hatékony, és amely nem volt eddig eléggé fedezve" – idézte a francia elnök egy párizsi légvédelmi konferencián elmondott beszédét az AFP hírügynökség.

Az öt európai ország szándéknyilatkozatot írt alá "több száz Mistral rakéta" beszerzéséről – mondta egy elnöki tanácsadó a hírügynökségnek, kiemelve, hogy "ez az első közös vásárlás ebből a típusú eszközből".

A Mistral célkövető föld-levegő rakétát az európai multinacionális vállalat, az MBDA gyártja. A francia SATCP rakétán alapuló eszköz fejlesztését 1974-ben kezdték el, első változatát 1988-ban rendszeresítették a francia hadseregben, a célpontokat 6 kilométeres távolságig el tudja érni.

Franciaország az európai álláspontok összehangolása céljából szervezte a párizsi légvédelmi konferenciát, miután Németország októberben elindította a légvédelmi európai kezdeményezést (Euro Sky Shield) 17 ország részvételével, de azt sem Franciaország, sem Olaszország, sem Lengyelország nem támogatta. Az elképzelés német (Iris-T), amerikai (Patriot) és izraeli (Arrow-3) légvédelmi rendszerek vásárlása.

Frissítés

A honvédelmi miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban arról beszélt, Macron elnök a beszédében külön kiemelte a légvédelem fontossága mellett az európai védelemipar jelentőségét. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, "Magyarország ezen a téren jól teljesít, a védelemiparunk fejlődik. A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát."

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk