Cyber hírek

  • 2000. június 29.

Belpol

Víz a MarsonA Space.com értesülése szerint a NASA hivatalosan csak június 29-i sajtótájékoztatóján akarta bejelenteni a felfedezést, miszerint folyékony halmazállapotú víz nyomaira bukkantak a Mars Global Surveyor (MGS) több felvételén, de a hír több mint egy héttel azelőtt kiszivárgott. A Mars körül keringő MGS képein a kutatók már 1997-ben észleltek folyékony halmazállapotú anyagokra utaló jeleket, de valószínűbbnek tartották, hogy lávafolyamokról van szó.
Most viszont olyan felvételekre bukkantak, amelyeken a felszín alól, az árkok falából feltehetően folyékony víz szivárog. A szivárgás vélhetően szezonális, mivel nem minden műholdfelvételen látszik. A víz egykori jelenlétének rengeteg jele van a Marson, de a tudósok eddig úgy vélték, hogy a felszínen a vékony légkör miatt ma már nincs folyékony halmazállapotú víz - csak a felszín alatt, illetve a sarkokon, jég formájában maradhatott belőle. A meglepő felvételek a Valles Marineris nevű hatezer kilométer hosszú kanyont ábrázolják: a kanyon aljának egyes részei az átlagos felszíni magasság alatt több ezer méterrel fekszenek, onnan mérve az atmoszféra nem olyan vékony. A jelek szerint néhány medencében maradhatott folyékony víz a felszínen is. A bejelentést követően június 30-án a Science hasábjain olvashatók majd a részletek.

Törvényt sért a Matáv adósságbehajtási gyakorlata Az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint a Matáv adósságbehajtási gyakorlata nem felel meg az adatvédelmi törvény előírásainak. A Matáv külső cégeket bíz meg ügyfelei díjhátralékának behajtásával, és az eljárás során az előfizető beleegyezése nélkül adja ki adósa személyes adatait a behajtócégnek. Majtényi László pénteken kiadott ajánlásában felszólította a Matávval szerződésben álló adósságbehajtó cégeket, hogy a Matáv Rt. magánszemély ügyfeleinek általuk kezelt személyes adatait töröljék.

Szétdarabolják az Elendert A PSINet megszünteti a tulajdonában lévő Elender Rt.-t, és divízióit több jogutód cégbe szervezi. Egyik divíziója PSINet Magyarország néven folytatja tovább a szolgáltatást az üzleti felhasználóknak, a másik jogutód pedig az egyéni felhasználókat szolgálja ki a világszerte egységes Inter.net néven. Az integrációs folyamat másik állomásaként júliustól Magyarországon is igénybe vehető a PSINet gerinchálózati infrastruktúrája: a társaság a jelenlegi, másodpercenként 8 megabit sebességű nemzetközi sávszélesség helyett másodpercenként 34 megabit sebességű összeköttetést teremt.

Házkutatás egy cannabis-weblap készítőjénél A BRFK eljárást indított egy 24 éves budapesti lakos ellen, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy weboldalán kábítószer-hatóanyagú növény termesztésével és fogyasztásával kapcsolatos információkat tett közzé. Az oldal a cannabis szabadtéri és lakásban történő termesztéséről, fogyasztásának módjáról ad gyakorlati információkat, például arról is, hogy miként lehet a marihuána THC-tartalmát a lehető legmagasabbra növelni. A rendőrség június 21-én házkutatást tartott a fiatalember lakásán, ahol két számítógépet és több adathordozót foglalt le. Az egyik számítógépről a kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy azon megtalálhatók az inkriminált adattartalmak. A gyanúsított nem tett vallomást, szabadlábon védekezik. A Btk. alapján a "kábítószer készítésének elősegítése" bűntett elkövetője három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Digitális aláírás Amerikában Az amerikai képviselőház túlnyomó többséggel elfogadta a törvényt, amely a digitális aláírással hitelesített dokumentumokat egyenértékűvé teszi a hagyományos tinta-papír kombinációval. Az Electronic Signatures in Global and National Commerce Act a képviselők szerint az elektronikus kereskedelem jogi alapjait hozza létre. A törvény hatálybalépése után megkezdődhet a hivatali papírfogyasztás felszámolása, hiszen az interneten keresztül minden szerződést meg lehet majd kötni.

EU-jogelvek a számítógép-hulladékról Az Európa Tanács bizottsága két jogszabálytervezetet fogadott el az elektronikus és elektromos készülékek hulladékának kezelésével kapcsolatban. Szakértők arra számítanak, hogy 2010-ben az EU összes hulladékának 8 százalékát teszi majd ki az elektronikai szemét - ezek az eszközök feldolgozás helyett gyakran a háztartási hulladékkal együtt kikerülnek a környezetbe. A megsemmisítést a jogszabály tervezete a gyártókra hárítaná, a vásárlók ingyen leadhatnák a kiöregedett számítógépeket.

Befellegzett a híradóknak Az interneten megjelenő híroldalak lassan, de biztosan elhódítják a tévés hírműsorok nézőközönségét - állítja a Pew Research Center most megjelent tanulmánya. Az Egyesült Államokban az ötven évnél fiatalabb diplomások 32 százaléka mindennap ellátogat egy híroldalra, míg csak 20 százalékuk néz minden- nap hírműsort, és kétszer annyi befektető részesíti előnyben az internetes tőzsdehíreket a televízióssal szemben, mint fordítva.

Európai óriásrepülőgép Az európai Airbus repülőgépgyártó képviselői pénteken Párizsban bejelentették, hogy megkezdik az A3XX óriásgép gyártását. A nagy utazótávolságú, 555 személyes szuper Airbust Franciaországban, Toulouse-ban építik majd, míg a hamburgi gyárban az új gép belső felszerelését és festését végzik. Az új típus, amelyre már több tucat megrendelés érkezett, 2005 végén állhat először forgalomba. Az európai óriásgép nem titkoltan a Boeing-747-nek kíván konkurenciát teremteni.

Morze

DNS-minta a japán urnákban A Sekise japán temetkezési vállalat júliustól extra szolgáltatást kínál ügyfeleinek: az elhunyt DNS-mintáját elhelyezik emléktáblájában. Japánban kötelező a hamvasztásos temetés, amely nem teszi lehetővé az illető esetleges klónozását, mivel génállománya megsemmisül. A nagoyai cégtől 18 ezer jenért (50 ezer forint) az ihai nevű lakkozott emléktáblára rögzített, lezárt kapszulában elhelyezett DNS-mintát rendelhetnek a hozzátartozók. A Sekise a texasi Identigene DNS-tárolási technológiáját alkalmazza. A minta segíthet az apasági és öröklési viták eldöntésében, sőt az öröklött betegségekről is hasznos információkkal szolgálhat.

Viccből üzlet A Freecar.com nevű cég 25 ezer dollárt fizetett az Esquire magazin egyik újságírójának a freecar.com domainért. Ted Fishman, a lap munkatársa április elsejei tréfaként egy olyan fiktív cégről írt cikket, amely ügyfeleinek ingyen autót ad, cserében pedig teleragasztja azt hirdetésekkel. Fishmant rövidesen megkeresték a Freecar.com alapítói, akik épp ilyen céget akarnak indítani. A cikk írása során Fishman 70 dollárért jegyeztette be a domaint, így befektetése még azután is 178-szoros nyereséget hozott, hogy a bevételt megfelezte a lappal.

Mitnick nem írhat szaklapban A Kevin Mitnicket próbaidős szabadlábra helyezése alatt felügyelő tiszt megtiltotta az egykori hackernek, hogy egy internetes szaklapba írjon. A négyéves börtönbüntetést letöltött Mitnicket a bíróság eltiltotta a számítógép-használattól - így írógépen írta volna havi elemzéseit és terméktesztjeit a Contentville weboldal számára. Hawley szerint Mitnick semmi olyan jellegű munkát nem végezhet, amelynek köze van korábbi tevékenységéhez. Mitnick ellenben beperelte a nevelőtisztet, aki szerinte túllépte a bíróság által kiszabott büntetés kereteit.

Intel az Indexben Az Intel Capital, a világ vezető processzorgyártója tulajdonában lévő pénzügyi alap a múlt héten kisebbségi részesedést szerzett az Index.hu Rt.-ben. Tavaly ősszel magánbefektetők vettek részt a cég finanszírozásában, idén áprilisban pedig a német Deutsche Balaton Holding vásárolta meg az Index.hu Rt. 25,1 százalékát.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.