Egy közszereplőről készült kompromittáló felvételeket találtak Schadl György páncélszekrényében

  • narancs.hu
  • 2022. január 25.

Belpol

Fénykép, DVD-k és kinyomtatott üzenetek kerültek elő a novemberi házkutatás során. 

Kompromittáló felvételeket találtak az egyik közéletben szereplő személyről a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott vezetőjénél, Schadl Györgynél tartott házkutatás során – értesült az RTL Híradója. 

„Egy férfi egy nővel szexuális aktust folytat egy ágyon, egy tükrös-tolóajtós szekrény mellett. Ezt az aktust egy másik személy fényképezi, ő is látszik a felvételen. Mindannyian meztelenek

– így foglalta össze az ügyészség, hogy mit ábrázol a fénykép, ami egy borítékban került elő Schadl György hálószobájának páncélszekrényéből tavaly november elején. 

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vesztegetéssel gyanúsított elnökét aznap fogták el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezt követően órákon át házkutatást tartottak nála. A képek mellett kinyomtatott üzenetek és két DVD volt a péncélszekrényben, amelyekre egy közszereplő vezetéknevét írták fel. 

Schadl György előbb azt mondta a nyomozóknak, hogy nem tudja, mi van a DVD-ken, és hogy hogyan kerültek a páncélszekrénybe. Egy tíz órás házkutatás későbbi pontján viszont azt mondta, hogy a DVD-ken üzenetváltások vannak kimentve. 

Az RTL megkereste a közszereplőt, akire a DVD-ken lévő felirar utalhat; azt mondta, hogy nem ismeri Schadl Györgyöt, se ő, se más nem zsarolta meg, és nem tudja elképzelni, hogy róla kompromittáló felvétel készült volna. 

A végrehajtói kar elnökéről ma derült ki az is, hogy mindent megtett azért, hogy kék villogóval autózhasson. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."