Schadl azért is próbált mindent megtenni, hogy kék villogóval autózhasson

  • narancs.hu
  • 2022. január 25.

Belpol

Egyszerűen csak azért, hogy meglegyen a kiváltsága a buszsávban autókázáshoz.

Újabb részleteket közölt a nyomozati iratok alapján Schadl György ügyeiről a 444.hu. A "nagypályás", kenőpénzeket adó,  egyetemi vizsgákatkönnyedén elintéző profil mellett most egy "kispályás" ügyre hívják fel a figyelmet. Méghozzá arra, hogy Schadl miként próbált foggal-körömmel ragaszkoni ahhoz, hogy neki legyen kék villogója, amivel a buszsávban is közlekedhet. 

Az iratok szerint 2021. május 12-én reggelén a Villányi úton állított meg egy rendőr, aki ellenőrizta, miért van Schadl autóján kék villogó. Schadl már erre is nagyon élesen reagált, a cikk szerint Schadl annyira felmérgelte magát, mint egyetlen másik ügyben sem a lehallgatás idején.

Hiába volt Schadl mérgelődése, az eset során ugyanis a hatóságok megállapították, hogy jogellenesen használta a megkülönböztető jelzést. (A kék villogót eleve azzal próbálták magyarázni, hogy a Scoda Superb, amellyel Schadl épp közlekedett, nem az övő, hanem egy magán-mentőszolgálatot irányító ismerőséé.)

Az eset után Schadl villánygyorsan próbálta visszaszerezni közlekedési kivételezettségét. De hat nappal az eset utána magán-mentőszolgálat kapott egy határozatot a rendőrségtől, ami arról szól, hogy nem használhatják a kék villogót. A mentőszolgálat ügyvezetője telefonon értesítette erről Schadl, aki a leiratok szerint kiakadt, és jelezte, hogy majd ő odatelefonál a rendőrségre. Mégpedig azért, mert neki arra kell a kék villogó, hogy a buszsávot használhassa. A telefonbeszélgetések alapján arra jutnak egymás közt, hogy a tilos parkolást meg a kék villogót hanyagolni kéne, de a buszsávozás beleférhet, mert a kocsin van ÁNTSZ-engedély...

A dolog - mármint a buszsávozás - hosszútávú biztosításához még az is felmerült bennük, hogy egy céget kéne alapítani vagy venni. Utóbbi úgy szerepelt terveikben, hogy vesznek egy céget 400 ezer forintért, majd átpakolják az új cégbe az autókat, és úgy kérnek majd új engedélyt a megkülönböztető jelzésekre...

A cikk arra jut, hogy valamilyen módon végül csak sikerült visszaszereznia Schadlnek a kék villogót, ugyanis amikor a rendőrök elkapták a ferihegyi reptéren november 5-én, az autóján volt egy kék lámpa, amelyről azt mondta, mivel az autó egy egésszégüggyel foglalkozó cég tulajdona, engedélye van a használatára.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.