Elrontották Ifj. Lomnici örömét a kiskőrösi fórumon

  • narancs.hu
  • 2024. november 21.

Belpol

A nemzeti konzultációt népszerűsítette és a Tisza Pártot ekézte. Akadt, aki az euróárfolyamról, más Orbán orosz kapcsolatáról faggatta volna. 

A nemzeti konzultációt népszerűsítő szerdai kiskórösi fórumon egy jelenlévő beszámolója szerint nagyrészt a Tisza Pártról beszélt ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.  Az előadás végén lehetőséget kapott a közönség arra, hogy kérdéseket tegyen fel, és olyan kérdések is elhangzottak, amelyek nem tetszettek az alkotmányjogásznak.

A fórumról készített egy videót a Tisza Párt. 

Ezen az látható, hogy egy jelenlévő szóba hozza, 2010-ben 280-290 forintba került egy euró, ma viszont már 406 forint. Lomnici Zoltánnak ennyi elég is volt, rögtön félbeszakította a hozzászolót, azt mondta neki, „maguk nem adják fel, egy igazi kemény társaság. (…) Nem szeretném meghallgatni a véleményét.”

A jelenlévők közül akadtak, akiknek nem tetszett, hogy a kérdezőt elhallgattatják, egy hölgy viszont, aki a kérdezővel egy sorban ül, azt mondja, hogy nem kíváncsi a kérdésre. Az a hölgy, aki a mikrofont adta a kérdezőnek, vissza is kéri tőle, és elviszi másvalakinek.

A fórum házigazdája, Font Sándor kormánypárti országgyűlési képviselő azt mondta, önkényesen lezárják az estét.

Font Sándor utóbb azt is mondta az euróárfolyamos kérdezőnek, hogy tiszteletlen ember: „Minket ne zavarjon meg kérdésekkel.”

A fórum előadói megszavaztatták a közönséget, hányan akarják hallani mégis a kérdést, és azért voltak, akik felemelték a kezüket.

Ez a Tisza Párt videója:

 

A következő felvételt a fórum egyik résztvevője készítette.

Ebből az derül ki, hogy Lomnici kapott az euróárfolyamos megjegyzés előtt más kérdéseket is, és hogy a fórum közönsége összetételét tekintve nem volt ideális kormánypárti szempontból.

Az egyik kérdezőnek – aki előrebocsátja, hogy nincs köze a Tisza Párthoz – az alkotmányjogász válaszol. A kérdező egy idő után közbeszólna, hogy maradjon idő a másik két kérdésére adott válaszra is, de Lomnici végigmondja, amit szeretne. Ebből nézeteltérés támad, a kérdező mást kérdezne, a mikrofont visszakérik tőle, ő viszont ragaszkodik ahhoz, hogy még nála maradjon. Elmagyarázzák neki, hogy itt az előadó ad elő, nem a hallgató. „Úgy tűnik, a Tisza Pártnak fogalmi zavarai vannak abban, hogy ki a ma esti előadó” – mondják a pulpitus felől, közben behallatszik, ahogy valaki azt mondja, „fogd már be a pofádat”. 

Másvalaki, aki azzal mutatkozott be, hogy Orbán-párti és eddig Fidesz-szavazó volt, azt firtatta, Orbán Viktor miért cselekszik és mond mást Oroszországgal kapcsolatban, mint régebben. Szóba hozza Ungváry Krisztián videóját, Lomnici pedig közbeszól, mondván, már érti is a kérdést. Válaszul arról beszél, hogy erre a fórumra sokan azzal a szándékkal jöttek el, hogy „azt az örömöt, hogy közösen együtt lehetünk, elrontsák”:

A felvétel készítője a fórum után nem adta fel, szeretett volna választ kapni Lomnici Zoltántól két kérdésére:

„A felvételeket 100%-ban civilként, nem a Tisza párt vagy a helyi Tisza sziget tagjaként, illetve nem baloldali, külföldről pénzelt  Soros-ügynökként készítettem, hanem egyszerű helyi lakosként” – olvasható a két utóbbi felvétellel kapcsolatban az e-mailben, amelyet a feladója úgy írt alá: egy helyi civil. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.