Megrovást kapott a plakátokat átfestő jogász

  • narancs.hu
  • 2024. november 21.

Belpol

Heindl Péter azt mondta, ezután is hozzányúl azokhoz a köztéri hirdetésekhez, amelyekkel szerinte törvényt sért a kormány.

Megrovásban részesítette a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön Heindl Péter pécsi jogászt, mert bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett rongálás vétségében – tudósított a Népszava.

Heindl 2022-ben jogi eszközökkel próbált harcolni azért, hogy a kormány távolítsa el az ellenzéki pártokat és elveket lejárató óriásplakátjait. Arra hivatkozott, az államnak semlegesnek kell maradnia, a kormány hirdetései törvénysértőek. Bejelentést tett ez ügyben a Nemzeti Választási Bizottságnál, az ügyészségen, a Kúrián, az Alkotmánybíróságon, ombudsmanhoz is fordult, de beadványait érdemi cáfolat nélkül elutasították. 

Heindl ezután elkezdte átfesteni a kormányplakátokat, nyíltan. Amikor nem vették észre a tettét, ő jelentette fel önmagát. 

A „Védjük meg a gyerekeket!” feiratú plakátra például odaírta: az „oroszoktól”, „Putyintól”, „Kaletától”. Azt is odaírta egy papíron, hogy a kormány jogsértést követ el ezekkel a plakátokkal, mert beavatkozik a választási kampányba.

Az ügyészség azzal vádolta meg Heindlt, hogy 21 óriásplakátot rongált meg. Ő azt mondta, ennél többet egészített ki a maga eszközeivel. A bíróságon azzal érvelt, hogy az ország sorsát befolyásoló súlyos jogsértésre hívta fel a figyelmet, cselekedete pedig szerinte nem veszélyes a társadalomra, tehát bűncselekményt nem követett el. 

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a véleménynyilvánítási alapjogra hivatkozva nem lehet más tulajdonában – a kormány plakátjaiban – kárt tenni.

A Pécsi Járásbíróság első fokon próbára bocsátotta a jogászt, a Pécsi Törvényszék megrovásban részesítette. A fellebbezés nyomán most az ítélőtábla jóváhagyta a törvényszék határozatát, és ez már jogerős ítélet.

Heindl Péter a tárgyalóterem előtt azt mondta, ezután is át fogja festeni azokat a plakátokat, amelyeket törvénysértőnek gondol, és a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A lap emlékeztet, hogy ha tényleg újból plakátot rongál, visszaesőként akár elzárással is büntethetik. Erről az a véleménye a jogásznak, hogy ha bezárják, azzal csak nagyobb figyelmet kap a tiltakozása.

Heindl korábban egy civil szervezetnél dolgozott. Amikor olyan információt kapott a Belügyminisztérium háza tájáról, hogy az állami közvetítéssel odaítélt uniós támogatások elmaradhatnak, ha a szervezet munkatársa nyíltan kritizálja a kormányt, Heindl inkább felmondott, hogy miatta ne szenvedjenek hátrányt mások. Azóta korábbi fizetése feléért kántorként dolgozik. 

 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.