magyarnarancs.hu: Egyezségre kell jutnia az MSZP-nek és az Együtt 2014-nek ahhoz, hogy jövőre a „balközép” eséllyel vegye fel a versenyt a kormánypártokkal szemben – a retorika szintjén ebben egyetértés mutatkozik a felek között. A választókat eközben főleg az foglalkoztatja, hogy mikorra jöhet létre valamiféle megállapodás. Szerinted mikorra?
Lakner Zoltán: Miközben Bajnai ősz elejéről, Mesterházy Attila MSZP-elnök arról beszél, hogy a személyi kérdésekben – amelyek nem csupán a miniszterelnök-jelöltet, de az egyéni képviselőjelölteket is érintik – elég, ha decemberben vagy akár csak januárban születik végleges döntés. Az MSZP álláspontját ebben a kérdésben láthatóan két tényező alakítja. Egyfelől: mivel a kormány akár az utolsó hetekben is változtathat a választási eljárást szabályozó törvényen, praktikus minél későbbre halasztani a végső választási megállapodást – így kevesebb ideje marad a Fidesznek, hogy az utolsó pillanatban módosítson a játékszabályokon. Másrészt: Mesterházy támogatottsága az elmúlt néhány hónap során mind a szocialista bázison belül, mind azon kívül növekedni kezdett, és a pártelnök nyilván szeretné minél jobban „kifuttatni” ezt a tendenciát. Hogy mikor lesz megállapodás, nagyban függ attól, miként alakulnak az erőviszonyok az év második felében.
magyarnarancs.hu: Elvileg Bajnaiéknak is fontos tényező az idő. Most kezdenek csak pártalapításba, és minél később ülnek majd tárgyalóasztalhoz, annál erősebb háttérrel kezdhetnek egyezkedni.
LZ: Az E14 sokkal előbbre lenne, ha első pillanattól kezdve pártalapításból indult volna ki, ahelyett, hogy az „ernyőmodellel” kísérletezik, így próbálván közös logó alá terelni a különböző formációkat. Nagyon értékes négy hónapot vesztettek. Ugyanezt a problémát látom a Párbeszéd Magyarországért (PM) esetében is. Egy pártszervezet, egy aktivistahálózat kiépítéséhez idő kell. Ezt mutatja egyébként az ELTE BTK HÖK-ben kipattant minapi botrány is, ami megvilágította, amit egyébként az egyetemi szcénában régóta tud mindenki, hogy a Jobbik 2009-ben nem a semmiből jött elő, hanem előretörését megelőzte egy hosszú éveken át tartó szélsőjobboldali építkezés és káderkeltetés. Ezt a munkát nem lehet fél év alatt lezavarni. Ez pedig kritikus kérdés, mert a – még mindig csak leendő – új pártoknak alapjaiban határozza meg majd a tárgyalási pozíciójukat, hogy például tudnak-e egyáltalán 106 egyéni választókerületi jelöltet megnevezni.
magyarnarancs.hu: Tavaly őszig – a ciklus kétharmadáig – „szokott” módon alakult a kormánypárt és az ellenzéki pártok támogatottsága: előbbi folyamatosan csökkent, utóbbi pedig lassan, de egyértelműen növekedett. Azóta viszont megkeményedtek a számok: a Fidesz törzsbázisa stabilizálódni látszik, míg az MSZP és a többi ellenzéki párt egyre nehézkesebben tud új szavazókat megszólítani.
LZ: Messzebb is visszamehetünk: a Fidesz 2006 júliusa óta a legmagasabb támogatottsággal bíró párt. Ez hat és fél év: ilyenre nem volt példa az újkori magyar demokráciában. 2010-ben nem a Fidesz 2,7 millió szavazata volt igazán váratlan – hiszen alig valamivel kevesebbet az MSZP–SZDSZ-koalíció is összehozott 2002-ben és 2006-ban –, hanem az, hogy mennyivel volt mögötte lemaradva mindenki más. Mert a baloldali-liberális pillér tényleg összeomlott. Már akkor lehetett látni, hogy amennyiben fennmarad a „demokratikus ellenzék” tagolt jellege, ezt az előnyt jó ideig tartani tudja majd a Fidesz. Nem véletlen, hogy erre építették rá a választási rendszert is. Ezen a ponton nemcsak az új szisztéma egyfordulós voltára kell utalni, hanem például arra is, hogy mind a részvételi, mind a győzelmi küszöb megszűnik: mindegy, mennyien mennek el, a választás érvényes lesz, és mindegy, hogy a szavazásra jogosultak mekkora aránya szavaz adott jelöltre, a legtöbb voksot gyűjtő egyéni képviselő jut a parlamentbe. Ebből következően nem kell feltétlenül annyi voks egy egyéni választókerület megnyeréséhez, mint amennyi eddig kellett, és a Fidesz láthatóan erre is játszik rá. Az az oldal, amely el tud indulni egységesen, győz, amelyik szétaprózódik, veszít. A Fidesz nagy előnye egyfajta optikai csalódás is, hiszen szavazatmennyiség tekintetében valójában nincs lemaradva a „demokratikus ellenzék” a Fidesztől, maga a töredezettség a hátrány.
magyarnarancs.hu: Mégis mivel magyarázod, hogy épp az elmúlt hónapokban állt meg az ellenzéki erők erősödése és a Fidesz gyengülése? Milyen összefüggésben lehet ez az E14 feltűnésével?
LZ: A 2011-es csökkenést követően a Fidesz 2012-ben lényegében nem vesztett támogatókat. A kormánypártról levált a külső karéj, azok a választók, akik nem elkötelezetten fideszesek, hanem 2010-ben aktuálisan épp a Fidesztől vártak jobb életkörülményeket. Megmaradt viszont a több mint tíz éve összeabroncsozott törzsszavazói bázis, amely a békemenettel közös élményeket élt át – gondoljak például én bármit is a békemenetről. Egyúttal ez a támogatói kör a „szabadságharc” változatos fordulatai során folyamatosan megkapta Orbán Viktortól azt az updatelt világértelmezést, amire vágyott. Abban, hogy ez a bázis lassan apad, kétségtelenül nagy szerepe van annak a koncepciózus munkának, amivel a Fidesz ellenzékben – a médiaportfólió szélesítésétől egy saját „valóságnarratíva” kialakításáig – egyben tartotta a tábor magját. Úgyhogy én ezt nem írnám Bajnaiék számlájára: ezt a közönséget aligha lehet leválasztani a Fideszről belátható időn belül. Ez a mag ráadásul mozgósítható, és pontosan tudja, hogy kire és mire kell majd jövő tavasszal szavaznia – ellentétben mondjuk az ellenzéki támogatókkal. Az ellenzék kérdése inkább az, létszámban felül tudja-e ezt múlni akkor, amikor kell.
magyarnarancs.hu: Elképzelhető-e a lassú ellenzéki erősödés egyik okaként, hogy a válaszadók egy része nem meri megvallani azt, hogy végül az MSZP-re fog szavazni? Valami hasonlót láttunk 2002-ben is.
LZ: A dolog természeténél fogva nehéz megmondani, hogy mekkora a latencia. De vélhetően van most is egy ilyesfajta jelenség. Nemcsak a szocialisták még mindig magas elutasítottsága játszik ebben szerepet, hanem működésbe lépett az elhallgatási spirál is, ami adódik abból, hogy a Fidesz nagy erővel mantrázza a saját negatív véleményét az MSZP-ről, az „elmúltnyolcév”-ről, meg a kommunistákról, ami a Fidesz-legendáriumban egy és ugyanaz. Ha egy vidéki városban gondolkodunk, ahol az önkormányzat a legnagyobb vagy szinte az egyetlen munkáltató, ott nemhogy kínos vállalni az ellenzékiséget, hanem egzisztenciális kockázatot is jelent.
magyarnarancs.hu: Az MSZP elnökségében egy időben még annak ötlete is felmerült, hogy talán meg kéne próbálni egyedül ellenzékbe taszítani a Fideszt.
LZ: Noha ezt explicite sosem mondták ki, de 2012 őszéig az MSZP-ben érezhetően volt „hajlam” arra, hogy egyedül, esetleg csak néhány szatellit szervezettel megtámogatva kéne elindulni a választáson. Hozzáteszem, hogy mivel az LMP nem akart a szocialistákkal együttműködni, kizárólag Gyurcsánnyal meg a szocialisták nem nagyon szerettek volna, a magányos stratégiának lehetett racionalitása. Bajnait viszont ma már nem nagyon lehet kikerülni. Az MSZP-nek ebből adódóan most az a stratégiai törekvése, hogy amennyiben létrejön egy megállapodás, akkor minél kedvezőbb helyzetből tudjon megegyezni. Feltételezem, hogy valamilyen megegyezés azért létrejön: egyfelől a választási rendszer kényszere miatt, másrészt presztízsokokból sem tudják megcsinálni, hogy leülnek tárgyalni és a végén felállnak azzal, hogy nem sikerült.
magyarnarancs.hu: Az alapvető dilemma így akként fogalmazódik meg: vajon elképzelhető-e egyáltalán, hogy ne a legnagyobb ellenzéki erő adja a miniszterelnököt?
LZ: Az Ipsos mostani felmérése mutatja először azt, hogy a teljes népességben Mesterházy támogatottsága, ha csak hajszállal is, de Bajnaié előtt van. A szocialista szavazók körén belül is van ilyen tendencia, és az MSZP is népszerűbb az Együttnél. Ha így megy tovább, akkor egyre kevésbé lesz lehetséges azzal érvelni, hogy Bajnai legyen egy esetleges közös jelölt. Az MSZP-ben nem ok nélkül munkál az az érv, hogy hát még az SZDSZ sem kérte soha tőlük a miniszterelnök-állítás jogát – még 1994-ben sem, amikor 19 százaléka volt a liberálisoknak. Nagyon hangsúlyosan szó van az MSZP önérzetéről is. Érdekes egyébként azt látni, hogy miközben az SZDSZ-esek többsége ma arról beszél, hogy ők úgy élték meg az MSZP-vel kötött koalíciókat, hogy azokban az MSZP agyonnyomta a liberálisokat, addig az MSZP-ben ma is inkább „a farok csóválja” narratíva él erősen. A szocialisták önértékelésének helyreállításához nagy szükségük volna arra, hogy ők legyenek az igazodási pont és ők adhassanak miniszterelnököt. Ez szintén Mesterházy esélyeit erősítheti.
magyarnarancs.hu: Eközben azt látjuk, hogy a Fidesz a negatív kampányával mégis Bajnait címkézte meg Orbán Viktor első számú kihívójaként. Rogán Antal frakcióvezető egyenesen külön sajtótájékoztatóban reagál a volt miniszterelnök egyes bejelentéseire. Ilyen „megtiszteltetésben” Mesterházy nemigen részesül.
LZ: Az is lehet, hogy a Fidesz egyszerűen tart egy sorrendet, és az épp előtérbe kerülő ellenfelet próbálja „levadászni”. Az én benyomásom szerint viszont ez a szituáció hajszálnyit hasonlít a 2004-es helyzethez, amikor a Fidesz azt mondta: Gyurcsány Ferenc nekik a lottó ötös. Aztán a Fidesz elvesztette a választást. Személyes benyomásom az, hogy a Fidesz téved, amikor Bajnait támadja, és ezzel teret hagy Mesterházy megerősödésének.
magyarnarancs.hu: Az, hogy „felemelik” Bajnait Orbán szintjére, mégis valódi félelemről tanúskodik. Miközben a két politikus mérhető támogatottsága között ma még nagyságrendbeli a különbség.
LZ: A Fidesz kommunikációja időtlen idők óta ellenségképekre épül. Szükségük van „démonokra”, amivel „üzemi hőfokon” tudják tartani a választóikat, és gyakorolni tudják a permanens forradalom logikáját. Most Bajnai a leglátványosabbnak tűnő szereplő, és ő kapcsolódik legeklatánsabb módon a fő mumushoz, neki van a leglogikusabban levezethető kapcsolata Gyurcsánnyal. Ezért hajolnak ők össze a Fidesz-plakátokon.
magyarnarancs.hu: Ha a helyzetet az Együtt 2014 szemszögéből nézzük, még nagyobb jelentősége van az időfaktornak. Bajnait nehéz elképzelni a „vízhordó” szerepében. Az sem életszerű, hogy beülne egy ellenzéki frakcióba, és az sem, hogy elfogadna egy miniszteri vagy helyettes posztot egy Mesterházy-kormányban. Úgy kéne az összefogás élére kapaszkodnia, hogy támogatottsága még messze van az MSZP-étől.
LZ: Ráadásul annyiból is könnyebb helyzete van az MSZP-nek, hogy az üzenetet – miszerint erősebb félként ugyan, de szövetséget akarnak kötni – viszonylag könnyű képviselni. Az E14 helyzete macerásabb. Ők is szövetséget akarnak és ők is erősebb félként, de ezt a pakkot sokkal bonyolultabb csomagolásban próbálják eladni. Eleinte nem akartak párttá alakulni, aztán most mégis. Eközben úgy akarnak szembemenni a 2010 előtti időszakkal, hogy a legfőbb politikai tőkéjüket egy 2010 előtti miniszterelnök adja. Összefogást hirdetnek, de az összefogást elutasította az LMP, kicselezte az MSZP, és az egyetlen olyan párt, amely kezdettől nagyon akarta, a DK, az meg nem kell nekik. Ez egy elég nehezen eladható konstrukció.
magyarnarancs.hu: Mire számítasz a következő hat hónapban? Vissza tud kapaszkodni az E14?
LZ: Bajnai olyan szavazókat kíván megszólítani, akik ugyan le akarják váltani a Fideszt, de nem szavaznának az MSZP-re. Közben ő maga is elismeri, hogy lesz együttműködés az MSZP-vel – máskülönben nincs kormányváltás. Nem lesz könnyű elmagyarázni azt, hogy ha nem szereted az MSZP-t, akkor támogass engem, egyébként meg fél év múlva megállapodom a szocialistákkal. Ezt a forgatókönyvet akkor lehetne zökkenőmentesen elfogadtatni az E14 szavazóival, ha legalább nagyságrendben fel tudna nőni az MSZP támogatottságához: akkor mondhatná azt, hogy ugyan meg kell egyeznem, viszont én diktálom a feltételeket. Számomra kérdéses, el tud-e idáig jutni az E14.
magyarnarancs.hu: Lendíthet-e az E14-en a PM-mel való megállapodás?
LZ: Ebben is szkeptikus vagyok, és kicsit párhuzamosnak érzem a PM és az E14 dilemmáját. Karácsony Gergely a múlt heti hvg.hu-interjújában erényként beszélt arról, hogy ők „nem adták oda matricának az arcukat Bajnainak”, de egyébként tárgyalásra készülnek vele. Miközben Karácsonyék is tudják, hogy azzal a Bajnaival fognak tárgyalni, aki meg az MSZP-vel ül majd le egy asztalhoz. Erről – tehát hogy a dolog végén majd oda kell érni az MSZP-hez – egyelőre hallgat a PM, ami azért mégiscsak valamiféle önbecsapás, vagy egyszerűen a stratégiahiány jele.
