Gergényi Péter nyugalmazási kérelme: Menne, ha hagynák

  • Besenyei Zsolt
  • 2006. november 16.

Belpol

A fokozott politikai indulatok közepette váratlanul nyugdíjazását kérte a rendfenntartásban élenjáró, ám a rendőrség október 23-i fellépése miatt több oldalról is kritizált budapesti rendőrfőkapitány. Megfutamodott volna a fanatikusnak tartott főrendőr? Ki akarták rúgni? A pénzét féltette?
A fokozott politikai indulatok közepette váratlanul nyugdíjazását kérte a rendfenntartásban élenjáró, ám a rendőrség október 23-i fellépése miatt több oldalról is kritizált budapesti rendőrfőkapitány. Megfutamodott volna a fanatikusnak tartott főrendőr? Ki akarták rúgni? A pénzét féltette?

Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjba vonulásának múlt heti híre általános meglepetést okozott (beleértve minket is). Pedig némi keresgélés után rögtön kiderült volna: nem újdonság a terv. Az idén 60 esztendős főrendőr már posztja elfoglalásakor, 2003 kora nyarán több helyütt is úgy nyilatkozott, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lesz az utolsó munkahelye, mert három és fél év múlva visszavonul. Gergényi nyugalmazását idén nyáron, közvetlenül a kormányátalakítás után már tényként kezelték a sajtót informáló rendőri és kormányzati források, akik szerint mindez megkönnyítheti a rendőrség esedékes regionális átalakítását. Ehhez képest semmi sem változott; Gergényi

tartotta magát korábbi

szándékához, amire azonban még Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszternek, valamint Gyurcsány Ferenc kormányfőnek is rá kellett volna bólintania.

Mára tudjuk, nem tették, és bár nem teljesen tiszta, mi a helyzet akkor, ha Gergényi ragaszkodna elhatározásához, most már ennek nincs jelentősége. Továbbra sem tisztázott viszont, hogy mi motiválta a kérelem benyújtására a rendőrparancsnokot. A főkapitány a távozás indokairól következetesen hallgatott, ami miatt egymásnak ellentmondó találgatások keltek szárnyra. Ezek közül a legrelevánsabbnak a rendőrök nyugdíját érintő tervezett változásokra hivatkozás tűnt, amely szerint több tízezer forinttal is csökkentenék a január elseje után visszavonulók hó végi kasszáját. A helyzet zavarosságára jellemző, hogy tudtunkkal korábban maga Gergényi is 60 ezer forintos havi veszteséggel számolt arra az esetre, ha elhalasztaná idénre tervezett nyugdíjaztatását. Megjegyzendő, egyelőre csak híresztelések vannak a hivatásos szolgálatokról szóló törvény módosításáról, ráadásul az deklaráltan érintetlenül hagyná a Gergényi-korúak és -szintűek járandóságát. Egy, a terveket jól ismerő szakpolitikus forrásunk szerint jövő nyárig biztosan nem kerül parlament elé a módosítás, amely így legkorábban 2008. januártól léphet életbe. A változtatás célja bevallottan az egyenruhások és a civilek nyugdíjszámításának közelítése, mert míg előbbiek az utolsó éves bruttó (azaz jutalmakkal, pótlékokkal aggregált) keresetük alapján számíthatnak öregkori ellátásra, az átlag halandónak az utolsó 15 év nettó átlagának egy részével kell megelégednie. A módosítás több verziója is kering manapság, a legvalószínűbb befutónak azt tartják, amely a szolgálatoknál az utolsó öt évet venné figyelembe a nyugdíjazáskor. A már idézett bennfentes a változtatást azzal indokolja, hogy a vezető rendőrök az utolsó évben "jól kitömik egymást jubileumi jutalmakkal", s így általában a lehető legnagyobb nyugdíjat kapják, ráadásul biztonsági tanácsadóként tovább dolgoznak - korántsem aprópénzért. Nos, a kormány augusztusban határozatban kötelezte magát arra, hogy a tervezett módosítás hatálya alól kiveszi azokat, akik legalább húsz éve egyenruhát húztak a törvény elfogadásakor (vagy életbe lépésekor) - Gergényi Péter rendőri pályája pedig 1965-ben indult.

Mindezek ellenére a meg nem erősített hírek arról szóltak, hogy a tábornoki kar egyharmada, köztük a BRFK említett vezetője és két helyettese, továbbá 8-9 fővárosi kapitány is nyugdíjaztatná magát. (Holott a törvényi kivételezés éppen a főrendőrök állományban tartását szolgálná.) A látszatra Gergényi mellett kiálló csapat aligha tekinthető egységesnek; közvetlen beosztottaival nyilván összeköti a sorsa, de a kerületi kapitányok között nem egy akad, aki éppen miatta távozna a fedélzetről. A nem túl kedvesen vasprefektusnak becézett parancsnok

rigorózus természete

miatt nem számít éppen közkedveltnek a testületben, a rend és a vasfegyelem mániákusa, és bár embereiért mindig kiállt (lásd az október 23. utáni nyilatkozatait), a vonatkozó sztorik legtöbbje az éjszakai ellenőrzésekre emlékeztet. Nem hagyható figyelmen kívül a távozás bejelentésének időzítése sem: a Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárgását követő, a Szabadság téri tévészékház ostromával kezdődő szeptemberi, háromnapos utcai zavargások és az október 23-ai kiskörúti tömegoszlatás kiváltotta politikai indulatok miatti feszült helyzetben a rendőrségen és a politikában is megkérdőjelezték a tábornok és társai lépését. A távozni kívánókat amiatt bírálták, hogy csak a bukszájukat tartják szem előtt, s a nehéz időkben cserbenhagyják az állományt. Különösen áll ez Gergényire, aki - Lapid Lajos budapesti közbiztonsági főkapitány-helyettessel együtt - személyesen vezényelte a zavargások felszámolását. A radikális ellenzék, a Fidesz-KDNP éppen az október 23-i rendőrségi akció miatt követelte a főkapitány fejét, mivel szerintük a rendőrök rátolták az Alkotmány utcából kiszorított randalírozókat a jobboldali nagygyűlés békés résztvevőire. (Ennek ellenérveit lásd: Attak-kaptak, Magyar Narancs, 2006. november 9.)

A brutális rendőrterrorról szóló jobboldali narratíva Gergényit már-már a Gyurcsánnyal egy szinten lévő ördögi alakként jellemezte, ezért egyszerre tűntek erőtlennek és önellentmondónak a nyugalmazási kérelem után megjelenő "vele vitetik el a balhét", "a mór megtette kötelességét, a mór mehet" jellegű, a főkapitányt bűnbaknak láttató ellenzéki szólamok. Gergényi kormánypárti (miniszteri vagy miniszterelnöki) kirúgása persze áttételes beismerése lett volna a rendőrség politikai befolyásoltságának, ami már önmagában is kizárja a távozási kísérlet fölsőbb sugalmazását - hiszen mind Gyurcsány Ferenc, mind Petrétei miniszter (utóbbi például lapunkban is) egyértelműen kiállt a 23-ai intézkedések mellett. Információink szerint őket is - hasonlóan a beavatatlanokhoz - meglepte a nyugdíjazási kérelem.

Gergényi pártjára állt Kuncze Gábor szabaddemokrata pártelnök ("az esetleges szakmai hibák nem befolyásolhatják a tömegoszlatás jogosságát"), valamint Demszky Gábor főpolgármester is. Utóbbi nyílt levélben marasztalta a főkapitányt, illetve a kérelem elutasítására biztatta a miniszterelnököt, és azt is közölte, hogy Gergényit mindettől függetlenül pénteken kitüntetik a Pro Urbe-díjjal. A miniszterelnök pedig azzal együtt bírta maradásra Gergényit, hogy Kuncze és Demszky kisebbségben maradt a liberális pártban: az SZDSZ ún. emberi jogi vonala elvárja a "túlkapások" kivizsgálását. Gergényit a kormányoldalról nyilvánosan Fodor Gábor és Gusztos Péter bírálta, de az SZDSZ szombati országos tanácskozásán Kunczén kívül senki nem állt ki mellette, Szent-Iványi István például levélben követelte a leváltását, mert "nyíltan kérkedik a törvénysértéseivel". A túlkapásokat ugyanakkor érdemben (azaz egyenként) nem vizsgálják majd; Gönczöl Katalin miniszteri biztos vezetésével a kormány felállított ugyan egy bizottságot, ennek azonban sokkal inkább a zavargások komplex elemzése a feladata, amiben csak partikuláris terület a rendőri beavatkozás arányosságának ügye.

Az október 23-ai tömegoszlatás irányítását komolyan vehető szakmai kritika nem érte; az ellenben bírálható, hogy Gergényi feltétlenül kiállt az oszlatásban részt vevő beosztottai mellett, tekintet nélkül arra, hogy átlépték-e a jogszabályi határokat vagy sem - ám mindennek aligha volt köze a nyugdíjkérelemhez.

Jóval komolyabb érvként eshettek a latba a szeptember 18-20-ai intézkedések, különösen a tévészékház ostromakor elkövetett rendőrszakmai hibák. Ezekről az Ignácz István Pest megyei főkapitány vezetésével dolgozó grémium készített jelentést, ami a múlt hétre meg is lett. Lapzártánkig ezt nem hozták nyilvánosságra, de a kiszivárgott részletek megerősítik a rendőrök vagy politikusok (köztük Petrétei miniszter) korábbi tájékoztatását.

A belső vizsgálat is kifogásolta

a rendőri állomány felkészültségét és felszereltségét éppúgy, mint azt, hogy nem koncentrálták a rendőri egységeket, és szakszerűtlenül vetették be a vízágyút a Szabadság téren az elégtelen számú helyi erők felmentésére. Az utóbbi egyértelműen Gergényi hibájául róható fel, mivel helyettesével közvetlenül irányították az ostrom elleni sikertelen védekezést. Szintén Gergényi ellen foglalt állást a dokumentum a Szabadfi Árpád országos főkapitány-helyettessel folytatott szakmai vitában, aki a riói Interpol-konferencián lévő Bene László távollétében a legmagasabb rangú rendőri parancsnok volt akkor. Gergényi a székház ostromakor hosszasan követelte felettesétől, hogy adja át neki a készenléti rendőrség (Rendészeti Biztonsági Szolgálat - Rebisz) irányítását, főként a lovas egységet, de a sáros földre való hivatkozással ez nem teljesült, legalábbis nem azonnal.

Miként arról a múlt héten írtunk, Gergényi és a Bene-vonal konfliktusa személyi okora vezethető viszsza: előbbit Medgyessy Péter egyik utolsó intézkedéseként az épp távozó Salgó László országos főkapitány utódjául szemelte ki, és - diplomájának hiányosságait kiküszöbölendő - még kormányhatározatot is módosított volna a cél érdekében, de közbejött a miniszterelnök-csere. Lamperth Mónika akkori belügyminiszter viszont már nem Gergényit képzelte el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) élére. Tőle függetlenül Gyurcsány a belső elhárítás akkori vezetőjében találta meg az országos főkapitányt. Bene Gergényihez fűződő viszonyát jól jellemzi, hogy a fővárosi főkapitányt a BRFK-ról vidékre vagy saját volt helyére (Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata - RSZVSZ) buktatta volna, ám végül minden maradt a régiben, pedig a budapesti rendőrség irányításával éppen az a Szabadfi lett volna megbízva, aki győri főkapitányságát végül idén nyáron hagyta oda, hogy az ORFK második embere lehessen. (Szabadfi Árpádot a Fidesz-kormány idején egyébként Selmeczi Gabriella tb-alapokat felügyelő államtitkár egy ellenőrző csoport élére nevezte ki. Szabadfi ezredes a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányi székről állt föl e munkáért, melynek során kimomdva-kimondatlanul az egykori társadalombiztosítási önkormányzatok zűrös ügyeit kellett volna feltárnia. Emlékezetünk szerint Szabadfi lényegi eredmény elérése nélkül fejezte be ottani ténykedését.)

A konfliktus politikai olvasatát Kuncze Gergényi melletti kiállása is kizárja, noha lapunknak többen is ezen az alapon próbálták megvilágítani "a brancsok csatáját". Eszerint Gergényiből annak idején Pintér Sándor csinált megyei főkapitányt, akit viszont belügyminiszterként Kuncze rúgott ki a rendőrség éléről 1996-ban. Amikor Pintér két év múlva az Orbán-kormány belügyminisztereként tért vissza, a hozzá lojális vezetőket hozta helyzetbe. A híresztelések szerint Gergényiből például budapesti, később országos főkapitányt is csinált volna, aki viszont - némileg meglepő módon - már a Medgyessy-kormánytól fogadta, illetve fogadta volna el az említett sarzsikat. Hatalomra kerülésekor Pintér azt az Ignáczot viszont leváltotta (az ORFK bűnügyi igazgatói posztjáról), aki most a Gergényi elleni vizsgálatot vezette, és akit éppen a budapesti főkapitány legesélyesebb utódjelöltjei között emlegettek rendőri vélemények.

A kormányzat rendőrségi reformtervei alapján a jelenlegi 20 helyett már csak 7 területi főkapitány maradna; a vidékiek 3-3 megyét irányítanának, míg a fővárost Pest megyével vonnák össze. Ez utóbbi, központi kapitányi poszt ellen mindeddig erősen küzdött Gergényi; s ebben mellette állt a főpolgármester (ez is magyarázhatja Demszky gesztusát). A regionális átalakítás viszont eldöntött tény, vagyis a belső vizsgálat eredménye mellett ez egy újabb érv lehetett volna amellett, hogy Petrétei és Gyurcsány fogadja el a nyugdíjazási kérelmet. De a főkapitány most még marad.

Neked ajánljuk