Hadházy Ákos szerint 30-40 ember éjszakázott vele a Várban

  • narancs.hu
  • 2025. április 16.

Belpol

A rendőrök kedd este buszmegállóban igazoltatták a tüntetésről hazaindulókat.

„A legelszántabbak, éjjel négykor a technofasizmus ellen. Maradunk, délután ötkor gyülekező itt a Várban és innen irány újra az Erzsébet híd!” – írta szerda hajnali Facebook-posztjában Hadházy Ákos.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a független parlamenti képviselő felhívására kedden már negyedik alkalommal tartottak hídfoglalással egybekötött tüntetést Budapesten, ahol a résztvevők a gyülekezési törvény módosítása ellen tiltakoztak. Az Erzsébet hídról a tüntetők ezúttal a Várba vonultak, a terv pedig az, hogy az ott töltött éjszaka után szerda délután visszatérnek a hídra.

A Telex tudósítása szerint szerdán reggel hét óra körül négy-öt felvert sátor állt a Várban, a Sándor-palota körül pedig nagyjából húsz, a Karmelitánál többtucatnyi rendőr várakozott. A tüntetést szervező Hadházy Ákos a lapnak elmondta, hajnali 2-3 óráig elég komoly élet volt a Várban.

Úgy érezte, meglepően sokan maradtak addig, szerinte olyan 30-40-en éjszakázhattak fent, nagyrészt fiatalok.

A képviselő hozzátette, számolt azzal is, hogy ha két fő alá csökken a létszám, akkor a rendőrség esetleg berekeszti majd a tüntetést, ugyanakkor ez egy bejelentett tüntetés, így a rendőrségnek nem lett volna joga a békés demonstrációt feloszlatni. Szerinte az a lényeg, hogy megmutatták: nem hagyják abba.

A legelszántabbak, éjjel négykor a technofasizmus ellen. Maradunk, délután ötkor gyülekező itt a Várban és innen irány újra az Erzsébet híd! https://www.facebook.com/share/16C52s94ka/?mibextid=9l3rBW

Posted by Hadházy Ákos on Tuesday, April 15, 2025

A Várból a kedd esti beszédek után sokan hazaindultak, azonban voltak, akiket nehezen akartak elengedni a helyszínről a rendőrök. Szabó Bence, a Momentum kelet-magyarországi régióvezetője este fél 9 körül arról posztolt a Facebook-oldalán, hogy

a buszmegállóban állította meg őket egy csapat készenléti rendőr, egy nőt pedig kiemeltek közülük, mert egy használaton kívüli füstgyertyát találtak nála.

A politikus szerint egy olyan eszközről van szó, ami „játékboltban kapható, megrendelhető, használható”, a rendőrök azonban erre hivatkozva hosszú ideig nem engedték el a tüntetőt. Szabó Bence az esetről készült videójában arról beszélt, a rendőrök nem engedték felszállni őket a buszra, pedig ekkor már több mint félórája várták, hogy vége legyen az intézkedésnek. A momentumos politikus nem sokkal később arról posztolt, hogy rendőrsorfal mögött igazoltatták az egyik „kollégáját”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.