Belpol
Kazah hátterű cégek fektetnek a Dunaferrbe
A Safin GmbH és a bejegyzés alatt álló Safin Donau Acélipari Zrt. A befektetők szeptember óta működtetik a céget.
Most még nem tudni, szükség lesz-e harmadik oltásra bármely vakcinából
Müller Cecília szerint nem az egészségügyi hatóság dönt az esetleges harmadik oltásról, hanem a kutatók és a gyártók.
PSZ: csökkentsék minimálisra az osztálylétszámokat az újranyitás után
Az otthon maradó gyerekeket pedig semmilyen hátrány és retorzió ne érje.
Közmunkás is lehet, aki nem tud a versenyszférában dolgozni
Mindenkit megnyugtat a foglalkoztatási államtitkár.
Hatan távoztak az ombudsmani hivatalba olvasztott Egyenlő Bánásmód Hatóságtól
A 25 főből. A távozók között van Honecz Ágnes elnök is.
Rendkívüli szünetet rendelhetnek el az iskolák, ha kevés diák van a jelenléti oktatáson
Hétfőtől újra intézményi oktatás van az alsó tagozatokon, de az otthon maradók is kapnak feladatokat.
Tiltott rendezvény tartottak Dunavarsányban a fideszes képviselővel együtt
Harmincan vettek részt rajta, köztük a polgármester.
Szalma Elemér hidrobiológus: A Duna ipari folyó, amin állandó az uszályforgalom
„Kösse meg a kutyáit” – A nemzetbiztonsági bizottság elnöke Kubatovot vádolja azzal, hogy zsoldosokat küldött a Dunaferr elfoglalására
Stummer János arra kérte a Fidesz pártigazgatóját, hogy „ne fenyegesse tovább a dunaújvárosi embereket”.
Tízezer tesztet osztott szét a főváros a kerületek között még az iskolanyitás előtt
Karácsony Gergely arra kér mindenkit, regisztráljon és vegye fel az oltást.
Kásler kellő rugalmasságot kér az igazgatóktól a diákok hiányzását érintően
A miniszter szerint kerülni kell az összevonásokat az óvodákban.
Köves Slomóék beperelték a Mazsihiszt
A zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálatát kérik.
Áder János a koronavírus miatt árván maradt gyerekek megsegítésére hoz létre alapítványt
Több mint hatszáz gyereket és több mint négyszáz családot érint így a járvány.

