Tízezer tesztet osztott szét a főváros a kerületek között még az iskolanyitás előtt

  • MTI
  • 2021. április 18.

Belpol

Karácsony Gergely arra kér mindenkit, regisztráljon és vegye fel az oltást. 

Tízezer koronavírus-tesztet osztott szét a főváros a kerületek között a hétfői iskola- és óvodakezdés előtt – közölte Karácsony Gergely főpolgármester vasárnap a Facebook-oldalán. „Sok tanár és szülő aggályainak, aggodalmainak ellenére a kormány döntése alapján" hétfőn kezdődik a tanítás az alsó tagozatos diákok számára, és az óvodák is kinyitnak”, írta a főpolgármester.

Kiemelte, az önkormányzatok teszik dolgukat, hogy hozzájáruljanak a lehető legnagyobb biztonsághoz. A főváros ezért teszteket osztott szét a kerületek között, hogy a hétvégén szűrjék a pedagógusokat és a diákokat, tette hozzá. Karácsony Gergely azt írta, a tesztelést eddig is nagyon komolyan vették, hiszen az a vakcina után a második leghatásosabb fegyver a koronavírussal szemben. A járvány ideje alatt eddig – a mostani 10 ezren felül – 60 ezer tesztet biztosítottak a kerületeknek, emlékeztetett. A főpolgármester arra kért mindenkit, hogy „regisztráljon, és vegye fel az oltást”.

 

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.