Kásler kellő rugalmasságot kér az igazgatóktól a diákok hiányzását érintően

  • narancs.hu
  • 2021. április 18.

Belpol

A miniszter szerint kerülni kell az összevonásokat az óvodákban. 

El kell kerülni az óvodákban a csoportok összevonását, az iskolákban nem lehet keverni a jelenléti és az online oktatást, továbbá kapnak fertőtlenítőszert és érintésmentes hőmérőket, az igazgatók pedig a gyerekek hiányzásával kapcsolatban a kellő rugalmassággal járjanak el – áll abban a Telexhez eljutott levélben, amelyet Kásler Miklós emberminiszter küldött ki április 16-án az iskolák vezetőinek. 

 A levél szerint 

  • Az óvodákban ne vonják össze a csoportokat akkor sem, ha eleinte alacsonyabb még a jelenlévő gyerekek létszáma.
  • Az alsó tagozatosoknál jelenléti oktatást folytatnak, a felső tagozatosok továbbra is digitális munkarendben tanulnak. Ha a szülők gyermekfelügyeletet igényelnek, akkor ezt május 10-ig meg kell szervezni.
  • A gyerekek testhőmérsékletét mérni kell. Maszk, kézfertőtlenítés használata is elő van írva. 
  • A miniszteri levél szerint „a gyeremekek, tanulók hiányzásával kapcsolatban kérjük, hogy kellő rugalmassággal, mindemellett a hatályos jogszabályok és a kiadott intézkedési tervben foglaltak figyelembevételével járjanak el” az iskolaigazgatók. 
  • Jelenléti és digitális oktatás párhuzamosan nem folytatható. 
  • Ha hétfőtől valamelyik iskolában megjelenik a koronavírus, akkor az Oktatási Hivatal rendkívüli szünetet rendelhet el, az operatív törzs pedig tantermen kívüli digitális munkarend elrendeléséről dönthet. 

Mint ismeretes, hétfőtől megnyitnak az óvodák és az iskolák alsó évfolyamai, május 10-től pedig a felső tagozatosok is visszaállnak az online oktatásról a jelenlétire. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.