Klubrádió: „a Hit Gyülekezetéhez köthető álellenzéki rádió” szólal meg hamarosan a 92.9-en

  • narancs.hu
  • 2021. május 1.

Belpol

Közleményben reagál a Klubrádió arra, hogy hétfőn a Spirit FM szólal meg az ő korábbi frekvenciájukon.

„Napokon belül megszólal a Klubrádiótól elvett frekvenciáján egy fals hang, a Hit Gyülekezetéhez köthető álellenzéki rádióé. Bár a frekvencia sorsa még nem dőlt el, kétszeresen is per alatt áll, a kiigénylő nem vár, igyekszik gyorsan elfoglalni a rablott jószágot, hogy a hatalom kedvében járva véglegessé tegye az utolsó független rádióállomás elnémítását” – olvasható egy szombat délutáni közleményében a Klubrádió honlapján.

A jelenleg csak interneten hallgatható csatorna ezzel reagál arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság  (NMHH) Médiatanácsa március 30-án határozott arról, hogy május 3. és október 29. között, ideiglenesen kereskedelmi rádiós szerződést köt a Közösségi Rádiózásért Egyesülettel, amely Spirit FM néven az adott dátumig a Budapest-Belváros 87,6 MHz-en hallható szolgáltatását sugározza majd a Budapest 92,9 MHz-es frekvencián.

Arról korábban hosszabban is írtunk, hogy az NMHH döntéseinek következtében a Klubrádió kénytelen volt február 14-én befejezni a sugárzást az általa addig használt 92.9-es frekvencián – annak ellenére is, hogy csak ők nyújtottak be érvényes pályázatot a csatornára.

A Spirit FM egyébként maga is pályázott a 92.9-re, de kizárták a megmérettetésből. A rádiót üzemeltető, ATV Csoporthoz tartozó Közösségi Rádiózásért Egyesület előbb fellebbezett a döntés ellen, végül mégis visszavonta jogorvoslati kérelmét és ezzel a pályázástól is visszalépett.

Miután azonban a Klubrádió nem folytathatta a frekvencián a sugárzást, a Közösségi Rádiózásért Egyesület ideiglenes használatra vonatkozó kérelmet nyújtott be, és miután lemondtak a Budapest-Belváros FM 87,6 MHz frekvencia közösségi használatáról, az NMHH meg is adta a Spirit FM-nek a sugárzási engedélyt. Ugyanakkor – mint ahogyan arról a Media1 beszámolt korábban – a médiahatóság tájékoztatása szerint a Közösségi Rádiózásért Egyesület szerződésében bontófeltételként szerepel, hogy amennyiben a néhány hónapos ideiglenes frekvenciajogosultság alatt a Klubrádió pert nyerne az NMHH Médiatanáccsal szemben, akkor a Spiritnek azonnal le kell mondani a frekvenciáról. 

 
Fotó: Klubradio.hu
 

A mostani közleményben úgy fogalmaznak: „A Klubrádió frekvencia használati jogosultsága megújításának erkölcstelen, nevetséges, de mindenekelőtt törvénysértő indokokra alapozott megtagadásától a frekvencia hazugságon alapuló álpályáztatásán át, a hullámsáv kiigényléséig és kiutalásáig megvalósult államhatalmi lépések egyetlen ívet futnak be, a megfelelő kollaboráns előre felépített közreműködésével.”

„Árulás?” – teszik fel a kérdést, majd rögtön meg is válaszolják azt: „Árulást az követ el, aki fellépésével szerepet vállal a terv megvalósításában, aki közreműködik abban, hogy egy valóban független médiumot a hatalommal együttműködő hamis hanggal fedjenek le.”

„De még nincs késő!” – zárják a közleményt. „Vissza lehet utasítani a dicstelen mellékszerepeket!”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.