Klubrádió: elnémult az FM 92,9

Bűnös, aki némít

Belpol

2021. február 14-én éjfélkor elhallgatott a Klubrádió műsorsugárzása a 92,9-es frekvencián. Egy régi történet újabb, minden korábbinál keserűbb epizódja ez, ami még akkor is nyomasztó képet fest a magyar médiahelyzetről, ha van minimális esély arra, hogy nem marad ez így nagyon sokáig.

Ahhoz képest, hogy országos összevetésben milyen kevés hallgatót ért el a Klubrádió analóg sugárzása, akár meglepőnek is tűnhet, hogy a rádió ügye milyen sokakat foglalkoztat. Az utóbbi években már csupán Budapesten, nagyjából másfél milliós vételkörzetben fogható csatorna a magyar sajtószabadság szimbólumává vált – nem véletlenül lett ez a rádió sokat ismételt mottója: „a világhírű magyar adó”. A legutóbbi fejlemények is élénk nemzetközi figyelmet váltottak ki, a francia és az amerikai külügytől az Európai Unió megfelelő bizottságaiig sokan kiálltak a csatorna mellett. Egyelőre azonban nem lehet megmondani, hogy mindennek lesz-e bármi hatása; lehet, hogy a kedvezőtlen nemzetközi visszhang elfogadható ár lesz a kormány és a kormányfő számára.

Közlekedj okosan!

A 92,9-es frekvenciától búcsúzó különleges adásnapon a régi időket feleleveníteni hivatott kétórás Anno Klubrádióban a régi motoros munkatársak sem tudták már pontosan felidézni a szűk negyed százada történteket. Ami biztos: a Magyar Autóklub vezetősége a 90-es évek második felében határozta el, hogy létrehoz egy budapesti vételkörzettel rendelkező „közlekedési, érdekvédelmi, baleset-megelőzési és tájékoztatási” célú rádiót. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) kiírására az Autóklub 1998 májusában két frekvenciára nyújtott be pályázatot, és ezek közül végül a budapesti 95,3 MHz-re kapott sugárzási engedélyt az év decemberében. A rádió stúdiójának kiépítése és stábjának az összeállítása is ezután indult el, így néhány hónappal később, 1999. április 12-én reggel 6 órakor szólalhatott meg az első magyar közlekedési rádió. A Hegedűs Oszkár Autóklub-elnök szavaival indító adó az első és egyetlen európai autós csatorna volt, amelyik a nap 24 órájában sugárzott.

Hogy mekkora hallgatottsága lehetett az „eredeti” Klubrádiónak, azt ma már nehéz kideríteni, de a csatorna lehetőségeinek kihasználatlanságára, ugyanakkor az átalakuló médiapiacon belül megnövekedett értékére utalhat, hogy viszonylag rövid idő után megvált tőle az Autóklub. Az akkori főtitkár, Kovács Zoltán 2001 tavaszától intenzív tárgyalásokat folytatott a lehetséges befektetőkkel, akik közül végül az Arató András többségi tulajdonában lévő Monográf Rt.-vel jutottak megegyezésre. A Monográf előbb többségi, majd 2002 második fél­évétől kizárólagos tulajdonosa lett a rádiónak. Három év után tehát elhallgatott az egyetlen magyar közlekedési rádió, és a helyén, változatlan névvel, de alapjaiban átalakult műsorszerkezettel és arculattal, vélemény- és hírrádióként szólalt meg az új Klubrádió 2001. december 10-én.

Az akkoriban az SZDSZ-hez kötött új tulajdonosi kör kettős építkezésbe kezdett: egyfelől vidéki frekvenciák felvásárlásával az országos csatornává válás irányába indultak el, ezzel párhuzamosan pedig igyekeztek a hallgatottságot is gyorsan növelni, kiegészítve a stábot az első Orbán-kormány utolsó időszakában erősen a Fidesz szája íze szerint átformált állami rádiókból kihulló műsorkészítőkkel. Ennek a korai időszaknak a szimbolikus pillanata volt, amikor a Kondor Katalin elnökölte Magyar Rádióból a tíz évig nagy népszerűséggel futó Beszéljük meg! felülről vezérelt megszüntetését követően távozott a műsort vezető Bolgár György, ám alig néhány hét kihagyás után a betelefonálós adás majdnem azonos címmel folytatódott a Klubrádióban. Bolgár műsorának költözése alighanem számos hallgatót átvitt a kis fővárosi rádióhoz – a Megbeszéljük pedig azóta is, két évtizede a csatorna húzó produkciója.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.