Kövér László kiakadt a szegfűs vízjeltől

  • narancs.hu
  • 2019. április 1.

Belpol

Ismét kihozták a sodrából a fideszes házelnököt.

Az MSZP március közepén úgy döntött, hogy Orbán Viktor családvédelmi akciótervére válaszul kidolgozzák saját családügyi koncepciójukat. Be is nyújtották a parlamentnek, a "Gyerek, család, lakhatás" programot határozati javaslatként - írja az Index.

A dokumentum egyik benyújtója, Bangóné Borbély Ildikó a parlamentben erről korábban azt mondta, hogy „nemcsak a kiváltságos 10 százalékot”, hanem minden magyar családot támogatna. A szocialista politikus szerint a gyermek, család, lakhatás nevű programjuk legfontosabb pontjai a fiatalok lakás-, illetve albérlet-támogatása, a családi adókedvezmény és a minimálnyugdíj igazságos támogatása.

Tóth Bertalan frakcióvezető a benyújtáskor jelezte, hogy olyan "szerkezeti egységeket, kodifikációs megoldásokat tartalmaz" a javaslat, amelyet nem lehet az informatikai rendszeren keresztül benyújtani, ezért papírlapon teszik ezt meg.

Csakhogy a szocialista papírlapon egy "Haza, szeretet, Európa!" vízjel is szerepel egy szegfűvel megspékelve, ami teljesen felbőszítette Kövér László házelnököt. Küldött is egy figyelmeztetést az MSZP-nek, hogy a házszabály szerint csak a címet és a javasolt szöveget tartalmazhatja a javaslat. Márpedig "e követelményeknek a vízjellel közvetített szöveges vagy képi tartalom nem felel meg, azok feltüntetése meghaladja a jogalkotás szakmai és parlamenti eljárási kereteit". Kövér egyúttal felhívta Tóth figyelmét, hogy a jövőben tekintsenek el a gyakorlat folytatásától, különben az ilyen javaslatokat kapásból vissza fogja utasítani.

De elsőre azért engedékeny volt, így a szocialista javaslatot is tárgyalják mag a Parlementben a kormány családvédelmi akcióterve mellett.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.