Lázár: A MÁV vezetői ne okoskodjanak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. augusztus 30.

Belpol

A miniszter Nyírmeggyes határában, az autópálya-építésről szóló tájékoztatóról üzent a vasúttársaságnak.

A tervek szerint 2026 végére a román kormánnyal kötött megállapodás alapján autópálya fogja összekötni Nyíregyházát és Szatmárnémetit – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter az épülő M49-es gyorsforgalmi út sajtótájékoztatóján szerdán.

A miniszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírmeggyes határában beszélt arról, hogy az M3-as autópálya és a magyar-román határ között két szakaszban épülő sztráda első, huszonnyolc kilométer hosszú szakaszának építéséhez kezdhetett hozzá a Duna Aszfalt mintegy 175 milliárd forintos beruházással. Ennek folytatásaként a magyar-román határig megépül a másik, 17,5 kilométeres autópálya-szakasz is 150-160 milliárd forintos beruházási összeggel.

Lázár emlékeztetett, Magyarországon 2010 óta mintegy 900 kilométernyi autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés valósult meg mintegy 3200 milliárd forint ráfordítással. Az elmúlt évek legnagyobb autópálya-beruházása a Kassa-Miskolc sztráda megépítése volt, ezt a programot szeretnék folytatni Nyíregyháza és Szatmárnémeti, Nyíregyháza és Munkács, illetve Békéscsaba és Arad közúti, illetve Szeged és Szabadka vasúti összekapcsolásával, az M6-os megépítésével az országhatárig, a 6-os főút autópályává bővítésével Szigetvár irányába.

„Azt is szeretnénk, hogy Győr és Dunaszerdahely autópályával legyen összekötve, tehát legalább tucatnyi olyan programunk van, amely egymáshoz közel, magyar vidéken lévő településeket kapcsol össze autópálya és úthálózat segítségével” –mondta a miniszter.

Az M49-es beruházással a kormánynak az a célja, hogy a Nyíregyháza-Debrecen-Miskolc háromszögből egy Győrhöz hasonló új, elsősorban az autóipar kiszolgálására létrehozott gazdasági övezet épüljön ki, az itt dolgozók pedig könnyebben juthassanak el munkahelyeikre. A kormány minden más autópálya-építés leállítása után csak az M49-es beruházását hagyta jóvá 2022 őszén – emelte ki Lázár János, megjegyezve, a magyar-ukrán határig meghosszabbítandó M3-as továbbépítéséről és a Záhonyig tervezett M34-es megépítéséről is egyeztetések zajlanak.

Az M49-es munkálatai öt százalékos készültségnél tartanak, a befejezési határidő az első szakaszra 2026 ősze, a másodikra pedig 2026 decembere lehet.

A tájékoztatón az MTI tudósítása szerint a vasúti közlekedéssel kapcsolatos ügyek is szóba kerültek. 

A Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon a napokban bevezetett sebességkorlátozásokkal kapcsolatos kérdésre Lázár János úgy válaszolt, egy nagyon súlyos műszaki probléma állt elő az 1-es Budapest-Bécs vasútvonalon Biatorbágy és Tata között mintegy 56 vasúti kilométeren. Leszögezte, olyan nem fordulhat elő, hogy a menetrend tartása vagy „sebességpresztízs” miatt veszélybe kerüljön egyetlen ember is. Azonnali beavatkozás esetén ezt a pályaszakaszt 32 milliárd forintból lehetne újjáépíteni, ezzel a hibát három-négy hónap alatt el lehet hárítani és nem kell tovább csökkenteni a megengedett sebességet, az ehhez szükséges erőforrások rendelkezésre fognak állni – mondta Lázár János.

„A MÁV vezetői ne okoskodjanak és ne mellébeszéljenek, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket, garantálják az emberek biztonságát, azonnal kezdjék meg a vasúti pálya újjáépítését és természetesen én mint tulajdonos a pénzügyi feltételeket biztosítani fogom” – fogalmazott Lázár János.

Címlapképünkön munkagépek dolgoznak Nyírmeggyes közelében a tájékoztató napján, szerdán. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.