Az atlétikai világbajnokság mérlege

Csoda és szemfényvesztés

Belpol

Átláthatatlan költségvetés, ígéretes turisztikai adatok, nevetséges számok a megtérülésről, és elképesztő kamuhadjárat a járulékos sikerekről – ezt sikerült összehozni a budapesti atlétikai világbajnokság egy hetében, miközben a pályákon minden úgy ment, ahogy kell.

Nehéz lett volna az atlétikai világbajnokság megrendezésének értelméről lamentálni, amikor Halász Bence nyolcvan méteren túl dobta el a kalapácsot, és lényegében felrobbantotta a stadiont. A mellettem álló brit nő teli tüdőből ordította, hogy „nyolcvankettőt! nyolcvankettőt!”, aztán a többi negyvenezer emberrel együtt skandálta a Ria, Ria, Hungáriát. Csodálatos volt, ahogyan az is, hogy a végül aranyérmes kanadai Ethan Katzberg utolsó dobását az egész aréna végigtapsolta és drukkolta. Aztán futóversenyt élőben nézni szintén fantasztikus érzés. Nemcsak a 100 métert, hanem a 10 ezer métert is. Azonnal kiszámoltam, én hányadik kilométernél lennék, miután az utolsó futó is bekocogott a célba – úgy öt és félnél. Nem is gondoltam sem a költségvetésre, sem a kiadási oldalra, sem a kínos Youhuu kabalaállatra azon a vasárnap estén.

Aztán a varázs elmúlik, csak ki kell jönni a stadionból. Az atlétikai stadion környékén gondosan letérkövezett ösvények vezetnek minden irányba, ha elbontják a kordonokat, talán körbe lehet majd futni az egészet. A Duna-parton, a kavicstöltésbe ültetett facsemeték már most halálra vannak ítélve, kár értük. Pár perc séta után elérem a Közvágóhíd villamosmegállót, megcsapja az orromat a húgyszag, és visszatérek a realitások világába. Ami kordonon belül van, az profi, ami azon kívül tapasztalható, az kínos. Ha az atléták szépek és csodálatosak, akkor minden másnak is annak kell lenni; akkor tényleg ez a harmadik legnagyobb sportesemény, akkor ez minden idők legjobb vb-je, akkor mindenki Budapestre jött. És mindezt számokkal, adatokkal igazolják. Közelebbről nézve azonban kiderül, hogy a számhalmaz jobb esetben túlbecsült, rosszabb esetben simán kamu.

A cech

A PwC még 2020-ban készítette el a budapesti atlétikai vb hatástanulmányát: mennyiből lehet kihozni, milyen bevételeket termelhet közvetve, illetve közvetlenül. A tanulmányt nem akarta kiadni a kormányzat, ezért a 24.hu kiperelte azt. A kiadási soron nem szerepelt a nagyságrendileg 250 milliárd forintot felemésztő aréna, mert hát az megmarad, így az nem olyan költség, mint mondjuk a banán, amit a szervezők reggelire megesznek. A PwC komoly rutint szerzett a sportesemények hatástanulmányainak elkészítésében, 2015-ben ugyanis az olimpia költségelemzését is elkészítette a cég. Sem akkor, sem 2020-ban nem szerepelt az a megjegyzés a tanulmányban, hogy nem kéne megrendezni, mert drága.

Ezt a tanulmányt porolta le és aktualizálta a kormányzati sajtó, első helyen a Magyar Nemzet, aztán az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány is; utóbbi hozzácsapott egyéb adatokat, mint az értékesített belépők száma, illetve a vendégforgalmi adatok. Ezek szerint őrületesen megéri atlétikai vb-t rendezni, mert kétszer akkora a bevétel, mint amennyibe került.

 
Fotó: Palágyi Barbara 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.