Az atlétikai világbajnokság mérlege

Csoda és szemfényvesztés

Belpol

Átláthatatlan költségvetés, ígéretes turisztikai adatok, nevetséges számok a megtérülésről, és elképesztő kamuhadjárat a járulékos sikerekről – ezt sikerült összehozni a budapesti atlétikai világbajnokság egy hetében, miközben a pályákon minden úgy ment, ahogy kell.

Nehéz lett volna az atlétikai világbajnokság megrendezésének értelméről lamentálni, amikor Halász Bence nyolcvan méteren túl dobta el a kalapácsot, és lényegében felrobbantotta a stadiont. A mellettem álló brit nő teli tüdőből ordította, hogy „nyolcvankettőt! nyolcvankettőt!”, aztán a többi negyvenezer emberrel együtt skandálta a Ria, Ria, Hungáriát. Csodálatos volt, ahogyan az is, hogy a végül aranyérmes kanadai Ethan Katzberg utolsó dobását az egész aréna végigtapsolta és drukkolta. Aztán futóversenyt élőben nézni szintén fantasztikus érzés. Nemcsak a 100 métert, hanem a 10 ezer métert is. Azonnal kiszámoltam, én hányadik kilométernél lennék, miután az utolsó futó is bekocogott a célba – úgy öt és félnél. Nem is gondoltam sem a költségvetésre, sem a kiadási oldalra, sem a kínos Youhuu kabalaállatra azon a vasárnap estén.

Aztán a varázs elmúlik, csak ki kell jönni a stadionból. Az atlétikai stadion környékén gondosan letérkövezett ösvények vezetnek minden irányba, ha elbontják a kordonokat, talán körbe lehet majd futni az egészet. A Duna-parton, a kavicstöltésbe ültetett facsemeték már most halálra vannak ítélve, kár értük. Pár perc séta után elérem a Közvágóhíd villamosmegállót, megcsapja az orromat a húgyszag, és visszatérek a realitások világába. Ami kordonon belül van, az profi, ami azon kívül tapasztalható, az kínos. Ha az atléták szépek és csodálatosak, akkor minden másnak is annak kell lenni; akkor tényleg ez a harmadik legnagyobb sportesemény, akkor ez minden idők legjobb vb-je, akkor mindenki Budapestre jött. És mindezt számokkal, adatokkal igazolják. Közelebbről nézve azonban kiderül, hogy a számhalmaz jobb esetben túlbecsült, rosszabb esetben simán kamu.

A cech

A PwC még 2020-ban készítette el a budapesti atlétikai vb hatástanulmányát: mennyiből lehet kihozni, milyen bevételeket termelhet közvetve, illetve közvetlenül. A tanulmányt nem akarta kiadni a kormányzat, ezért a 24.hu kiperelte azt. A kiadási soron nem szerepelt a nagyságrendileg 250 milliárd forintot felemésztő aréna, mert hát az megmarad, így az nem olyan költség, mint mondjuk a banán, amit a szervezők reggelire megesznek. A PwC komoly rutint szerzett a sportesemények hatástanulmányainak elkészítésében, 2015-ben ugyanis az olimpia költségelemzését is elkészítette a cég. Sem akkor, sem 2020-ban nem szerepelt az a megjegyzés a tanulmányban, hogy nem kéne megrendezni, mert drága.

Ezt a tanulmányt porolta le és aktualizálta a kormányzati sajtó, első helyen a Magyar Nemzet, aztán az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány is; utóbbi hozzácsapott egyéb adatokat, mint az értékesített belépők száma, illetve a vendégforgalmi adatok. Ezek szerint őrületesen megéri atlétikai vb-t rendezni, mert kétszer akkora a bevétel, mint amennyibe került.

 
Fotó: Palágyi Barbara 

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

„Egy egyházpolitikai harc kellős közepébe kerültem” – állítja a pünkösdi egyház ügyében meggyanúsított volt intézményvezető

A nemrég lezárult nyomozás 18 milliárd forintos kárértéket állapított meg a Magyar Pünkösdi Egyház intézményrendszerét érintő költségvetési csalás ügyében. Az egyik érintett, jelenleg bűnügyi felügyelet álló volt intézményvezető szerint viszont az ügy csak az egyházon belüli harcok eredménye, és a nyomozás is tendenciózus volt.