Az atlétikai világbajnokság mérlege

Csoda és szemfényvesztés

Belpol

Átláthatatlan költségvetés, ígéretes turisztikai adatok, nevetséges számok a megtérülésről, és elképesztő kamuhadjárat a járulékos sikerekről – ezt sikerült összehozni a budapesti atlétikai világbajnokság egy hetében, miközben a pályákon minden úgy ment, ahogy kell.

Nehéz lett volna az atlétikai világbajnokság megrendezésének értelméről lamentálni, amikor Halász Bence nyolcvan méteren túl dobta el a kalapácsot, és lényegében felrobbantotta a stadiont. A mellettem álló brit nő teli tüdőből ordította, hogy „nyolcvankettőt! nyolcvankettőt!”, aztán a többi negyvenezer emberrel együtt skandálta a Ria, Ria, Hungáriát. Csodálatos volt, ahogyan az is, hogy a végül aranyérmes kanadai Ethan Katzberg utolsó dobását az egész aréna végigtapsolta és drukkolta. Aztán futóversenyt élőben nézni szintén fantasztikus érzés. Nemcsak a 100 métert, hanem a 10 ezer métert is. Azonnal kiszámoltam, én hányadik kilométernél lennék, miután az utolsó futó is bekocogott a célba – úgy öt és félnél. Nem is gondoltam sem a költségvetésre, sem a kiadási oldalra, sem a kínos Youhuu kabalaállatra azon a vasárnap estén.

Aztán a varázs elmúlik, csak ki kell jönni a stadionból. Az atlétikai stadion környékén gondosan letérkövezett ösvények vezetnek minden irányba, ha elbontják a kordonokat, talán körbe lehet majd futni az egészet. A Duna-parton, a kavicstöltésbe ültetett facsemeték már most halálra vannak ítélve, kár értük. Pár perc séta után elérem a Közvágóhíd villamosmegállót, megcsapja az orromat a húgyszag, és visszatérek a realitások világába. Ami kordonon belül van, az profi, ami azon kívül tapasztalható, az kínos. Ha az atléták szépek és csodálatosak, akkor minden másnak is annak kell lenni; akkor tényleg ez a harmadik legnagyobb sportesemény, akkor ez minden idők legjobb vb-je, akkor mindenki Budapestre jött. És mindezt számokkal, adatokkal igazolják. Közelebbről nézve azonban kiderül, hogy a számhalmaz jobb esetben túlbecsült, rosszabb esetben simán kamu.

A cech

A PwC még 2020-ban készítette el a budapesti atlétikai vb hatástanulmányát: mennyiből lehet kihozni, milyen bevételeket termelhet közvetve, illetve közvetlenül. A tanulmányt nem akarta kiadni a kormányzat, ezért a 24.hu kiperelte azt. A kiadási soron nem szerepelt a nagyságrendileg 250 milliárd forintot felemésztő aréna, mert hát az megmarad, így az nem olyan költség, mint mondjuk a banán, amit a szervezők reggelire megesznek. A PwC komoly rutint szerzett a sportesemények hatástanulmányainak elkészítésében, 2015-ben ugyanis az olimpia költségelemzését is elkészítette a cég. Sem akkor, sem 2020-ban nem szerepelt az a megjegyzés a tanulmányban, hogy nem kéne megrendezni, mert drága.

Ezt a tanulmányt porolta le és aktualizálta a kormányzati sajtó, első helyen a Magyar Nemzet, aztán az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány is; utóbbi hozzácsapott egyéb adatokat, mint az értékesített belépők száma, illetve a vendégforgalmi adatok. Ezek szerint őrületesen megéri atlétikai vb-t rendezni, mert kétszer akkora a bevétel, mint amennyibe került.

 
Fotó: Palágyi Barbara 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.