Lázár elrendelte a vasúti fővonal felújítását, de pénz nincs rá

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 29.

Belpol

A miniszter a legjobb, legkomplexebb beavatkozást rendelte el, csak egyelőre nem tudni, miből.

Miután kiderült, hogy a sínek rossz állapota miatt korlátozták a vonatok sebességét, Lázár János építési és beruházási miniszter elrendelte a „legjobb, legkomplexebb beavatkozás végrehajtását” a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon – írja a Szabad Európa. A terv szép, de mint kiderült, pénzt már nem rendelt a munkálatokhoz.

A lap értesülései szerint Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója és Lázár között többszöri levélváltás folyt az ügyben. A vezérigazgató arra kérte a minisztert, hogy szerezzen forrást a pénzügyminisztertől, különben elmarad az összes, jövőre tervezett felújítás. 

Ennek az lehet a következménye, hogy a jelenleg alkalmazott sebesség 20–40 km/órával csökkenni fog. 

Az új sebességkorlátozás pedig nemcsak a mellékvonalakat, hanem a megyei jogú városokat összekötő fővonalakat is érintheti, és veszélybe kerülhet a 120 km/óra feletti, emelt sebesség bevezetése a magyar vasúti pályahálózaton.

A MÁV-nak a teljes vasúti pályahálózat több mint hétezer kilométerének karbantartására és a szükséges felújításokra 42 milliárd forint áll rendelkezésére. Ebből 21,5 milliárd forint felújításra és 20,5 milliárd forint karbantartásra – részletezte a lap. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal érintett, huszonöt kilométeres szakaszán viszont 32,5 milliárd forintba kerülne a most elrendelt beavatkozás.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk