Kocsis Máté szerint ha világháború lesz, akkor atomháború is lesz
A baloldalról és a Nyugatról is értekezett.
A baloldalról és a Nyugatról is értekezett.
2019-ben egyszer már indult a kormánypárt színeiben, de nem jutott be a képviselő-testületbe.
A miniszterelnök-helyettes Dombóváron tartott beszédet egy ünnepségen.
Meglepő hasonlóságokat véltünk felfedezni az olimpikon-polgármesterjelölt, valamint a fideszes országgyűlési képviselő közösségi médiás jelenlétében.
Kiss László jelezte, hogy a Sziget fesztivál amúgy főleg a kerülethez és a fővároshoz tartozó területeken zajlik.
Az Akadémia egy teljesen más ügyben hozott állásfoglalására hivatkozva akarják megváltoztatni a Horn Gyula sétány nevét.
Ki kell deríteni a párt szerint, hogy az informatikai rendszer sérülékenységén kik nyerészkedtek.
A párt a helyiektől hallotta, mi lesz Rácalmás és Dunaújváros határában a repce helyén. A kormányfőhöz fordul.
Hiába vezényelnek tíz éve egységeket vidékről a fővárosba, hogy megerősítsék az ellátást.