Debreceni akkugyár: ismét elmeszelték a népszavazási kérdéseket

  • narancs.hu
  • 2023. március 31.

Belpol

Ezúttal is az egyértelműséget hiányolta a helyi választási bizottság.

Ezúttal a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (Miakö), és egy magánszemély helyi népszavazásai kérdéseit dobta vissza Debrecen helyi választási bizottsága – vette észre a debreciner cikkét a 444. Korábban a Mi Hazánk, a Momentum és egy magánszemély próbált népszavazást indítani a Debrecenbe tervezett kínai CATL akkumulátorgyárról, de náluk is az egyértelműséget hiányolták.

Mikepércs Debrecen déli ipari parkjának – ahol az akkugyár felépítését tervezik – tőszomszédságában fekvő kis település, ezért elsősorban az itt élők érzik érintettnek magukat.

A Miakö három témában kérdezte volna a debrecenieket:

  • „Egyetért-e ön azzal, hogy felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem csak lakott területtől 15 kilométerre létesülhessen Debrecen közigazgatási területén?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy ne épüljön meg a CATL (Contemporary Amperex Technology Co. Limited) cég és leányvállalatainak gyára Debrecenben?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén ne lehessen veszélyes anyagokat használó akkumulátorgyártással kapcsolatos tevékenységet végző üzemet létesíteni?”

Bíró Zoltán magánszemélynek csak egy – elég egyértelműnek tűnő – kérdése lett volna:

  • „Akarja-e ön, hogy Debrecen közigazgatási területén akkumulátorgyártó üzemet létesítsenek?”

Kovács Tibor József, a HVB elnöke a kérdéseknél az egyértelműséget hiányolta, valamint megjegyezte, az esetleges sikeres népszavazások alaptörvény-módosítással járnának, ami nem megengedett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.