A korábbi kormánypárti gödi polgármester szerint Tuzson Bence megszüntette a helyi Fideszt

Belpol

Mint ismert, hamarosan időközi polgármester-választást tartanak az agglomerációs településen, a fideszes országgyűlési képviselő pedig Kammerer Zoltán mellett állt ki. A megszüntetést a korábbi városvezető bejegyzése szerint Tuzson titkárnője közölte vele. 

Markó József, Göd korábbi fideszes polgármester arról közölt információkat egy helyi Facebook-csoportban, hogy Tuzson Bence országgyűlési képviselő megszüntette a Fidesz helyi szervezetét – értesült a Narancs.hu. Próbáltuk telefonon elérni Markót, de megkeresésünkre eddig nem reagált. 

Az említett Facebook-csoport egyik tagja azt próbálta kideríteni, hogy „T.Bence” valóban feloszlatta-e a helyi Fideszt, ugyanis ő így értesült. 

Markó József erre ezt írta:

„A »hír« nagyjából igaz. Nem feloszlatta, hanem megszüntette. A különbség annyi, hogy az aktuális tagok tagsága feloszlatás esetén megszűnik, míg megszüntetés esetén a tagok átkerülnek egy nagyobb szervezethez, jelen esetben a dunakeszi csoporthoz. Ez utóbbiról van szó. Mindezt Tuzson úr titkárnője közölte velem telefonon. Az igazsághoz tartozik, hogy egy korosztályos váltásra már régen szükség volt, ezzel egyet is értünk, azonban ez a megoldás mondhatni nem elegáns, amolyan pártszerű”. 

 
 
 Markó József kommentje – Forrás: Facebook
 

Egy másik tag rákérdezett, hogy akkor most nem készül önálló Fidesz szervezet Gödön? Hiszen jövőre önkormányzati választások lesznek. 

„Vélhetően készül!” – reagálta erre Markó József. 

Mint ismert Gödön időközi polgármester-választást tartanak, miután az ellenzéki összefogás végleg dugába dőlt, és Balogh Csaba polgármester lemondott a tisztségről. Az indulók között van Szilágyi László jelenlegi alpolgármester, Orosz Mihály Zoltán Érpatak korábbi polgármestere, valamint Kammerer Zoltán többszörös olimpiai bajnok kajakozó.

A közelmúltban Tuzson Bence arról írt a Facebookon, hogy szerették volna, ha Kammerer a Fidesz színeiben indul el, de az egykori olimpikon pártoktól függetlenül akarta megmérettetni magát. Hozzátette, kíváló jelöltnek tartják, így ha megválasztják, segíteni fogják a munkáját. 

Levélben írtunk a képviselőnek, amennyiben érkezik tőle válasz, frissítjük cikkünket!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.