Korábbi LMP-s képviselőt indít a Fidesz az időközin Budakeszin

  • narancs.hu
  • 2023. április 2.

Belpol

2019-ben egyszer már indult a kormánypárt színeiben, de nem jutott be a képviselő-testületbe. 

Két időközi választást tartanak vasárnap – írja az MTI. A Somogy megyei Várdán azért rendeznek választást, mert az előző településvezető, a független Varga András tavaly decemberben meghalt. A választáson öt független jelölt verseng, rájuk a Kaposvártól északnyugatra található község mintegy 380 választópolgára voksolhat.

A Pest megyei Budakeszi 8. számú egyéni választókerületében egyéni önkormányzati képviselőt választanak, mert a kerület korábbi képviselője, Balázs Ádám (Fidesz-KDNP) lemondott mandátumáról. A képviselő-választáson négy jelölt indul: ketten függetlenként, egy jelölt a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom, egy pedig a Fidesz-KDNP színeiben. A választói névjegyékben több mint 1500-an szerepelnek. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

A 444.hu írt arról pár napja, hogy a fideszes jelölt, Ligetiné Komáromi Gabriella 2014-ben még az LMP színeiben szerzett mandátumot, 2019-ben viszont már a Fidesz indította, ekkor viszont nem sikerült bekerülnie a képviselő-testületbe. 

Ma a Pest vármegyei Örkény roma nemzetiségi választói települési nemzetiségi önkormányzati képviselőket választottak volna, de ez a választás – mivel nem volt meg a szükséges öt jelölt – elmarad, tájékoztatott az MTI. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.