Belpol
Hogyan tereljük vissza az iskolapadba a csellengőket?
Bukott, halmozottan hátrányos helyzetű diákoknak adtak második esélyt pedagógusok egy Tolna megyei technikumban. Egyéni fejlesztéseken vettek részt, és a szülőkkel is bizalmi kapcsolatot alakítottak ki. Az eredmény: a fiataloknak javultak a tanulmányi eredményeik.
A Fidesz-szavazók harmada is szeretne Orbán-Magyar vitát
A magyar társadalom többsége, 56 százaléka szeretne Orbán Viktor és Magyar Péter közötti vitát, ezt leginkább a fiatalabb korosztályok és a városiak támogatják – derül ki az aHang által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek részleteiről Szalóki Viktor, a civilszervezet politikai igazgatója beszélt a Narancsnak.
„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”
Aki „nem narancsos”, az üzleti életben sem számíthat jóra a hatalomtól, pedig lehet ezt máshogy is
Így folytatják a kerületek a szabályozási harcot a rolleres cégekkel
Gyurcsány után a DK: a megmaradt tagság még kifejezetten bizakodó
A héten beadhatják az új HUN-REN alapító okiratát
Az új HUN-REN törvény alapján már áprilisra tervezték a kutatóhálózat újjáalakítását, de úgy tűnik, erre csak idén év végén kerülhet sor – már azon kutatóközpontok számára, amelyek még a szervezetben maradtak.
Mit reméljünk az áfacsökkentéstől?
Az EU bíróságának döntése dacára tovább építené a kormány Paks II.-t
Alighanem a papaírforma eredmények kategóriájába tartozik, hogy csütörtökön, nagyjából a várakozásoknak megfelelően, az Európai Unió Bírósága megsemmisítette Paks II. állami támogatásának bizottsági jóváhagyását.
Járatseriffek a miskolci tömegközlekedésben: ki bízta meg őket, és ki jár jól vele?
„Voltunk mi, a Vas utcában, és kívül az ellenséges külvilág”
„A probléma a mezőgazdaságban abból fakad, hogy olyan pályán akarunk versenyezni, ahol esélyünk sincs nyerni”
Alkotmányosság, mint macskás fadísz - mit ér egy önkormányzat azzal, ha a bíróság kimondja egy rendelkezésről, hogy ellentétes az Alaptörvénnyel?
Ha a magyar állam az ellenérdekelt fél, akkor semmit. Valószínűleg pont ezért próbálja Karácsony Gergely főpolgármester a nyilvánosságot használni arra, hogy lépésre késztesse a kormányt a főváros finanszírozásának rendezését illetően.