Lemondták a teljes urológiai ellátást Szegeden augusztusig

  • narancs.hu
  • 2022. július 26.

Belpol

Személyi feltételek hiánya miatt. 

„Személyi feltételek átmeneti hiánya miatt” lemondta a teljes urológiai ellátást a Szegedi Tudományegyetem, júlis 22-től augusztus elejéig – számolt be a Facebookon Kunetz Zsombor egészégügyi elemző. A lemondást előző este 18 órakor közölték a Nemzeti Népegészégügyi Központtal (NNK), így gyakorlatilag elérhetetlenné válik a környéken az urológiai onkológia műtéti ellátás is. 

Hozzátette, a hazai egészségügyi ellátás csúcsszervei az egyetemi centrumok, itt látják el azon betegeket, akiket máshol tudás-, infrastruktúra vagy eszközhiány nem tudnak ellátni. Itt vannak a tudomány, a kutatás és a képzés központjai is.  Az egyetemi centrumok humánerőforrás tekintetében pedig sokkal jobban ellátottak, mint bármely más kórház, hiszen miután a képzés és a posztgraduális képzés is itt van, orvos létszámuk nagyon sokszor adott, szakdolgozó tekintetében pedig, sokszor vonzóbb a nagyvárosi környezetben dolgozni, mint utazni. „És itt, ha egy picit is normális a menedzsment több pénz is van" – teszi hozzá. 

A klinika honlapja szerint 2 rezidens, egy szakorvos, egy tanársegéd, egy adjunktus, nulla főorvos, egy nyugalmazott egyetemi docens, egy emeritus professzor, két igazgatóhelyettes, egy igazgató dolgozik a kórházban. „A szakdolgozói létszám nincs feltüntetve a jobbágyok számát nem szokták ismertetni a nagyurak. Az állománytáblából úgy tűnik, hogy innen menekülnek a dolgozók" – fogalmaz. 

(Címlapképünk illusztráció). 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.