Csaknem 90 millió forinttal támogatja a kormány a Nyári Dicsőítő és Próféta Iskolát

  • BM
  • 2020. február 7.

Belpol

„Dics-suli”.

„Hiszünk a magyarországi ébredésben, várunk egy egész nemzetre kiható szellemi megújulást. Úgy gondoljuk, hogy ebben része lesz a valódi, szellemi és Isten iránt elkötelezett dicsőítésnek és imádásnak is. Éppen ezért szeretnénk tanulni az Úrtól és egymástól, képezni dicsőítő szolgálók újabb és újabb generációit, hogy a magunk részét ebben a mennyei tervben betöltsük” – olvasható a Nyári Dicsőítő és Próféta Iskola Facebook oldalán.

Az érdeklődök különböző szintű (kezdő, haladó stb.) kurzusokon, mentori képzésen és vezetői szemináriumon, prédikációkon és dicsőítéseken vehetnek részt. Alább látható egy promóciós videó a tavalyi rendezvényről.

Ahogyan az a friss Magyar Közlönyben megjelent, a kormány 87 743 850 forinttal támogatta meg a Magyar Pünkösdi Egyház Szabadkeresztény Körzetet, XX. Dicsőítő és Próféta Iskola szervezőjét.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.