Nem volt ittas a Viking kapitánya a rendőrség szerint

  • narancs.hu
  • 2019. június 18.

Belpol

Kábítószer hatása alatt sem volt.

Nem volt ittas és nem állt kábítószer hatása alatt a dunai hajóbaleset időpontjában a Viking Sigyn ukrán kapitánya - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden Budapesten újságíróknak.

Csécsi Soma a mentés, a vizsgálat és a kutatás körülményeit ismertető sajtótájékoztatón közölte: a balesetet követően rögtön mintát vettek a kapitánytól, a vizsgálat negatívnak bizonyult.
Hozzátette: a BRFK 60 tagú nyomozócsoportot állított fel a baleset körülményeinek tisztázása, a felelősség megállapítása érdekében.

A szóvivő felidézte, hogy Viking Sigyn szállodahajó május 29-én este 9 után öt perccel ütközött neki a koreai turistákat szállító Hableány sétahajónak, aminek következtében a Hableány elsüllyedt.
Az első vízirendőr negyed 10-kor, még azelőtt a helyszínen volt, hogy a rendőrségre bejelentés érkezett, és sikerült két embert kimentenie a vízből.

Csécsi Soma alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője sajtótájékoztatót tart a Rendőrségi Igazgatási Központban 2019. június 18-án.

Csécsi Soma alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője sajtótájékoztatót tart a Rendőrségi Igazgatási Központban 2019. június 18-án.

Fotó: MTI/Soós Lajos

A balesetet követően azonnal szemlét tartott a rendőrség a Vikingen. A nyolcórás, nautikai, igazságügyi és hajózási szakértők részvételével megtartott vizsgálat alkalmával 5 ezer fényképet készítettek és lefoglalták a hajó informatikai rendszereinek teljes, több mint 2 terabyte mennyiségű adatállományát - közölte Csécsi Soma.

Hozzáfűzte, hogy a hajó további visszatartása nem volt indokolt, vagyis jogszerűen és szakszerűen engedték el. A BRFK - folytatta - a baleset után rögtőn nyomozást rendelt el halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen.

A hajó ukrán kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatását, ám a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el. Az eddigi vizsgálat során a gyanúsított mellett tanúként 78 embert hallgattak ki és további 230 embert hallgattak meg, illetve 16 térfigyelő kamera felvételeit gyűjtötték be.

A Vikingen a bizonyítás érdekében végeztek egy újabb szemlét június 10-én Visegrádon. Ezt követően sem volt indokolt a hajó visszatartása - hangsúlyozta.
Ugyanakkor egy korábbi hajóbaleset okán felvették a kapcsolatot a holland rendőrséggel - mondta.

Arról is beszámolt, hogy a Hableányon, a hajó kiemelése után rögtőn megkezdték a szemlét, ami 26 órán keresztül tartott. Továbbá el kellett távolítani a hajótestből 7 köbméter gázolajjal szennyezet homokot, 5 köbméter gázolajos vizet és 2 köbméter gázolajat.

A kutatásról azt mondta, hogy azt a Margit hídtól az országhatárig terjedő magyarországi, 215 kilométernyi Duna-szakaszon folytatják, mindaddig, amíg „reális esély” van a még eltűntként kezelt három áldozat megtalálására.

A kutatás nem csupán a folyón zajlik, hanem az ár- és hullámtéren is, a rendőrség valamennyi bevethető hajójának részvételével. Továbbá parti egységek, helikopterek és drónok is segítik a munkát - ismertette Csécsi Soma.

Kérdésre válaszolva elmondta: a nyomozás feladata annak kiderítése, hogy ki állt az ütközés időpontjában a Viking kormánykerekénél. Ugyanakkor arról nem kívánt tájékoztatást adni, hogy a kihallgatás alkalmával mint mondott az ukrán kapitány.

A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 18 holttest került elő, ám három embert - valamennyien koreaiak - még keresnek a hatóságok.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.