A hajdúhadházi szegregáció következményei

Okold az áldozatot!

  • Becker András
  • 2012. február 19.

Belpol

Tavaly novemberben a kisváros polgármestere drámai hangú közleményben tudatta a település polgáraival, hogy "ingyenélő gazemberek" anyagi követelései lehetetlenítik el Hajdúhadháza fellendülését. A nyilatkozat a roma gyerekek közoktatási szegregációja miatti kártérítési igényre utal. És nem beszél arról a majd' fél évszázados tehetetlenségről és felelősségről, ami idáig vezetett.

"Hajdúhadházon romokban van a közoktatás" - Hajdúhadház polgármestere, Csáfordi Dénes mondja ezt, és neki el kell hinnünk, hiszen ő maga sem a tizenháromezres lakosú kisváros közoktatási kínálatából választott a gyermeke számára iskolát. "Inkább Téglásra hordja ő is a gyerekét" - mondják a városvezető kritikusai.

Csáfordi diagnózisát persze nem kell szó szerint venni, hiszen a város közoktatási intézményeiben folyik tanítás: órákat tartanak, a tanárok osztályoznak, a gyerekek pedig több-kevesebb rendszerességgel bejárnak az adott iskolába. Ezen túl viszont a közoktatás összes szereplője a teljes reménytelenség jól-rosszul palástolt érzetével tekint a kialakult helyzetre. Érthető, hiszen milyen perspektívákat kínál az a város, ahol már most negyven százalék körüli a munkanélküliség. Egy 2010-es felmérés tanúsága szerint a város iskoláiban tanulók 10 százaléka nem jut el az általános iskola befejezéséig, 20 százalékuk nem tanul tovább, de a továbbtanulók 40 százaléka is lemorzsolódik a középfokú oktatásból. Ezeknek a gyerekeknek a többsége halmozottan hátrányos helyzetű (ún. 3H-s, vagyis a család rossz szociális helyzetében meghatározó a szülők alacsony iskolai végzettsége), és vélhetőleg már belőlük sem lesz tartós munkahellyel rendelkező, adófizető állampolgár. Az évtizedek óta újratermelődő probléma kulcsa - helyben is mindenki által tudottan - éppen az iskola; már akkor sem tudta kezelni a rossz körülmények közül érkező cigány gyerekek problémáját, amikor még a Jobbik helyi országgyűlési képviselője volt itt iskolás. "Jártak hozzánk is, de nem lehetett tőlük rendesen haladni, míg ki nem rakták őket a kisegítőbe" - eleveníti föl egy korai emlékét Rubi Gergely, aki azóta is meg van róla győződve, hogy a 3H-s gyerekek problémájának kezelésére a szegregáció az egyetlen megoldás. A helyiekkel beszélgetve úgy tűnik, Rubi képviselőhöz hasonlóan sokak meghatározó élménye az elmúlt évtizedekből: cigány osztálytársaik egy részével úgy vallott kudarcot a közoktatás, hogy ennek többé-kevésbé ők maguk is áldozatai voltak.

Sehogy se megy

"(...) a kompetenciamérések eredményei romló tendenciát mutatnak, ma már az országos átlag hatvan százaléka körül mozog a hajdúhadházi iskolások teljesítménye. (...) A pedagógusok frusztráltak, a nevelőtestületi klíma kétségbeejtő. (...) Egyre frusztráltabban erőlködnek a hagyományos eljárások hatékonyságának növelésén, aminek eredményeként egyre több funkcionális analfabétát bocsátanak ki a nyolcadik osztály elvégzése után" - jellemzi egyik tanulmányában a hajdúhadházi közoktatás helyzetét az azt évtizedek óta közelről figyelő és elemző Tuza Tibor oktatási szakértő. A tanulmány még akkor készült, amikor látszott némi remény arra, hogy Hajdúhadház is elindul a modern közoktatás felé.

Az ezredfordulóra nyilvánvalóvá vált, hogy a szegregáló pedagógia reménytelenül kudarcos hagyománya éppúgy nemzedékről nemzedékre öröklődik, ahogyan a szegregált oktatást elszenvedő gyerekek behozhatatlanná növekvő hátrányai is. ("Ez olyan negatív kicsengésű kifejezés, nevezzük inkább felzárkóztatásnak" - mondja az önkormányzat oktatási illetékese, talán nem is tudva, hogy szinte szó szerint idézi Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkárt.)

A baj persze váratlanul következett be: 1998 szeptemberében a Földi Imre Általános Iskola Szabó Gábor utcai tagiskolájában, ahol az összes "felzárkóztató" oktatásban részesülő tanuló roma volt, az ott dolgozó napközis tanárnő konyhakéssel támadt az ebédhez sorakozó gyerekekre (lásd: MegsebzettekMagyar Narancs, 1998. szeptember 10.), s közülük nyolcat megsebesített. Az eset megdöbbenést váltott ki a helyi romák körében is, mivel a tanárnő addig semmi jelét nem adta a cigány gyerekek iránti ellenszenvének. Bár utóbb súlyos pszichiátriai kórképe alapján kényszergyógykezelésre ítélték, volt kollégái szerint tettében szerepet játszott az az erős frusztráció, amit pedagógusként élt meg. (Az egyik áldozat édesanyjával beszéltünk: a fiú az őt ért trauma nyomán kialakult depresszióját máig nem tudta legyőzni, a nyolc osztályt ugyan lassan elvégezte, de a középiskolából kimaradt; leszázalékolták, munkája nincs, azóta is pszichológushoz jár.)


Fotó: Molnár Balázs

 

Az eset után a helyi romák tiltakozó demonstrációt tartottak, és egy rövid időre felvillant a remény, hogy végre Hajdúhadház is felszámolja az iskolai szegregációt. Nem így történt: az okok feltárására indult szakértői munkát a polgármester a kedélyek csillapodtával leállíttatta, és a "felzárkóztatás" lényegében zökkenőmentesen folyt tovább a két iskola főépületétől távolabb levő tagintézmények - részben - homogén cigány osztályaiban. Egészen 2006-ig, amikor az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány az önkormányzattal való tárgyalások megfeneklése után pert indított a város és két iskolája ellen az egyenlő bánásmód és a deszegregáció kikényszerítéséért.

Szomorú dolgok

Sokan, köztük a polgármester és az oktatási kabinet vezetője nem értik most sem, miért nem értik meg mások, hogy azokkal a 3H-s, szinte kizárólag cigány gyerekekkel, akiket "azért szegregálunk, hogy felzárkózhassanak", nem lehet másképp bánni, mert itt nem működik a modern, méltányos és befogadó oktatásszervezés és pedagógia. "Ez itt kérem a való világ" - mondogatják a helyi oktatás szereplői, akik dühösen és értetlenül fogadták az alapítvány lépését, majd a jogerős elmarasztaló ítéletet. "A szegregációs per egy szomorú dolog volt - mondja Csáfordi polgármester. - Az, hogy bizonyos tanulóknak az adott intézmény főépületétől külön, egy más épületben folyt ez a felzárkóztató képzés: ez szerintem hasznos volt a gyerekeknek."

A bíróság által kirendelt szakértő megállapítása szerint az egyik tagintézményben közel hatvan, a másik kettőben száz százalék volt a cigány származású gyerekek aránya, és a "felzárkóztatóból" a gyerekek töredéke került csak a főépületben tanuló normál osztályokba - miközben a főépületből a problémásnak nyilvánítottak nemritkán kerültek át a "felzárkóztatóba".

A városi oktatás irányítóival és résztvevőivel beszélgetve persze előkerül a többi, évtizedek óta használt érv is: a hátránnyal érkező gyerekek számára csak kudarc lenne a normál tantervű osztály ("Van köztük, amelyik még sosem fogott ceruzát, nem ismeri az angol vécét"); a cigány szülők maguk is akarták a szegregációt, sokan közülük aláírták azt a nyilatkozatot, amely szerint egyetértenek a szegregált oktatás fenntartásával. (Apró szépséghibája volt a dolognak, hogy az aláírásokat gyűjtő anyuka nemcsak az egyik iskola szülői munkaközösségének, de a közmunkákat bonyolító Városgondnokságnak is a vezetője volt. Az aláíró szülők pedig jórészt éppen a Városgondnokság által bonyolított közmunkákból éltek: nem is haboztak egy percet sem, mikor az anyuka - szülői minőségében - felkereste őket az ívvel az otthonukban.)

A városi oktatáspolitika egyik irányítója büszkén meséli, milyen jó érzés, amikor az utcán szembejön vele egy volt tanítvány a "tagiskolából", akinek "rendes családja lett, és le is érettségizett - estin, harmincévesen". A polgármester azzal érvel, hogy neki senki nem panaszkodott a volt tagiskolaiak közül a szegregáció nyomán őt ért hátrányra. Pedig sokukkal rendszeresen találkozik, amikor jönnek közmunkára. Talán ez az értetlenség is magyarázza, hogy az alapítvány egyezségi ajánlatát, ami a deszegregációs intézkedések fokozatos bevezetését célozta, a város akkori vezetői elutasították - így elindult a per, melynek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság (LB) 2009 elején jogerősen elmarasztalta a várost és a két alapfokú iskolát, és kötelezte őket a jogellenes gyakorlat felszámolására. Noha az LB ítélete hatályon kívül helyezte az első fokú ítélet azon részét, amely azonnali intézkedésre kötelezte a fenntartót és az intézményeket, a város akkori vezetése közölte, hogy ősztől - ahogy a helyi suttogó propaganda terjesztette: "a jogvédők munkájának eredményeképp" - bezárja az inkriminált tagiskolákat. Nem sokkal később az önkormányzati iskolák asszisztálásával a református egyház helyi képviselői nekiláttak felmérni az egyházi iskola iránti igényeket. Az új helyzetben, nem meglepő módon, az igény tömeges volt, így a Földi bezárt tagiskolájának épületében hat osztállyal 2009 szeptemberében megindult a református iskola. A bezárt tagintézményekből kikerült kétszáz gyereket pedig - ahogy az egyik iskola vezetője fogalmaz - "beintegráltuk a főépületbe". Ez a sajátosan értelmezett integráció - hogy tehát minden különösebb módszertani, tanításszervezési előkészület és támogatás nélkül az addig elkülönített gyerekeket berakták a többiek közé - persze katasztrofális eredménnyel járt. 'szre mintegy kétszázötven magasabb státusú gyerek eltűnt a város két iskolájából: egy részüket a közeli településekre, mintegy százhúszat pedig a református iskolába vittek át a szülők. A két "beintegrált" iskolában - különösen a hagyományosan is az alacsonyabb státuszú gyerekeket fogadó Bocskaiban - ezzel drámaian romlott a tanulók társadalmi és etnikai összetétele, hiszen immár a főépületben is túlsúlyba kerültek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek.

"Ugyan kit integráljunk, és kihez?" - teszi fel a jól ismert és megválaszolhatatlan kérdést az egyik intézmény vezetője. Az új helyzethez úgy próbálnak alkalmazkodni, hogy fokozták a tanári ügyeletet a folyosókon, még jobban ragaszkodnak a házirend betartásához, és arra törekszenek, hogy a gyerekek egyetlen percre se maradjanak felügyelet nélkül. Korszerűbb pedagógiai módszerekről, konfliktuskezelésről, a szülők bevonásáról szó sem esik.

Az érintett ingyenélők

"Nemtelen támadás érte városunkat" - ezzel a drámai felcímmel jelent meg tavaly novemberben a Hajdúhadházi Lapok 18. száma. Az írás bevezetője egy lakonikus mondattal elintézi, hogy akkor immár másfél éve jogerős ítélet marasztalta el a várost az iskolai szegregáció miatt, majd így folytatódik: "S most, mikor hozzákezdhettünk végre az újjáépítéshez, a fejlesztésekhez, újra nemtelen támadást intéztek ellenünk, hajdúhadházi lakosok ellen. (...) A támadás minden hajdúhadházi lakos ellen irányul, hiszen pénzt akarnak, anyagi javakat - méghozzá a közösből! Ismét az adófizető, dolgos magyar emberek összeadott pénzére fáj a foga ingyenélő, semmirekellő gazembereknek." A közlemény nem sokkal lejjebb egyértelművé is teszi, hogy kik támadták meg a "dolgos magyar embereket": a "szegregáció érintettjei", akiknek a nevében egy debreceni ügyvéd kereste meg 74 millió forintnyi kártérítési egyezségi ajánlattal a "Városi Önkormányzatot". A várható következmények pedig súlyosak lesznek: nemcsak be kell majd zárni intézményeket, de a város a pályázatoktól is elesik, hiszen nem lesz forrás a szükséges önrészre. Hajdúhadház összességében százmilliókat veszíthet - zárul a közlemény, amit a város fideszes polgármestere, Csáfordi Dénes és alpolgármestere, a 2009-ben indult református iskola igazgatónője jegyez.

"Megint a jogvédők" - mondják, akik már az LB ítéletét is igazságtalannak tartották, elfeledkezve vagy nem is tudva arról, hogy azt a pert is elkerülhette volna a város, ha valóban az alapprobléma megoldását keresi. Így ezúttal is kimaradt a polgármester magyarázatából az a nem jelentéktelen mozzanat, hogy a "szegregáció érintettjei" az elmúlt másfél évben nem a bíróságon keresték az igazukat: az a fejenként százezer forintról szóló egyezségi ajánlat, amivel az általuk megbízott ügyvéd fordult a város vezetőihez, csak az utolsó lépés volt, miután a kárenyhítésre vonatkozó összes többi tervvel kudarcot vallottak a város vezetésénél.

"Kártérítés? Ne vicceljünk! Mire? Ha meg perre mennek, állunk elébe!" - Csáfordi polgármester őszintén meg van győződve a kártérítési igény megalapozatlanságáról. Nem így a helyzetet ismerő szakértők; mi magunk is több olyan érintett szülővel beszéltünk, akinek a gyereke bizonyítottan az alapkompetenciák elégtelensége miatt morzsolódott le középfokon, illetve a hat-hét éven át tartó felzárkóztatás dacára a "beintegrálás" utáni első évben megbukott a normál tantervű osztályban. De a polgármester dacos kiállásán az sem változtat, hogy a hajdúhadházinál kevésbé egyértelmű miskolci szegregációs ügy nyomán a Legfelsőbb Bíróság 2010. júniusi ítélete a hat felperesnek fejenként százezer forint kártérítést ítélt meg. Vagyis kizárt, hogy a hadházi roma gyerekek ügyében ezzel ellentétes döntés szülessen. Az akkori ítélet indoklása szerint a kártérítési igények általános elbírálási gyakorlatával szemben az ilyen esetekben a károsultnak nem kell bizonyítania az őt ért konkrét hátrányt, mivel "a jogsértés mibenléte (ti. az elkülönítés) maga a hátrány okozása".

A polgármester jogértelmezés helyett inkább az ügyvédi kamarához fordult, mivel a roma gyerekek képviseletében eljáró Koós László - a hadházi cigány kisebbségi önkormányzat (ckö) elnökén, Alföldi Lakatos Gáboron, illetve Bernáth Bálint megyei ckö-alelnökön kívül - nem volt hajlandó felfedni megbízói kilétét. Bernáth szerint természetesen megvannak az ügyvédi megbízások, náluk négyszáz család jelezte az igényét, de a szülők tartanak a polgármester retorziójától.

Csáfordi mindenesetre a kilátásba helyezett perre tud egyszerűbb magyarázatot is, mint a jogos igény. Szerinte egyrészt Bernáth és az alapítvány tüzelte föl a családokat, akiknek eddig eszükbe sem jutott, hogy őket bármi kár érte volna, másrészt az ügyvéd bosszút akar állni, mivel az édesapja 2010-ben sikertelenül indult a helyi képviselőségért. A helyi viszonyok ismerete alapján a történet még reális is lehetne - csakhogy az idősebb Koós nem indult a választáson.

A jövő mérnökei

"Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány legfeljebb közvetett módon, tanácsokkal segíti a helyi romákat a kártérítési ügyben" - mondja Mohácsi Erzsébet igazgató. ("Lehátráltak a dologról a pesti akcióhősök" - kommentálja egy helyi roma forrásunk a szervezet viselkedését.) Ugyanakkor jelentős segítséget nyújtottak annak a tanulmánynak az elkészítéséhez, ami a városi közoktatás modernizálásának egy lehetséges alternatíváját vázolja föl. Az elképzelt projekt tízéves távlatban egy olyan korszerű, egységes iskolát ír le, ahol a gyerekek származásuk körülményeitől függetlenül jó minőségű oktatáshoz juthatnak, és ami kiválósága révén "mágnesiskolaként" nemhogy megállítja a magasabb státuszúak elvándorlását, de egyenesen a város iskolájába vonzza más települések gyerekeit is. Kérdés, hogy a hatmilliárd forintra becsült projekt mennyire reális terv a jelen körülmények között - de mindegy is, mert a polgármester elzárkózik minden ezzel kapcsolatos megbeszéléstől. Hasonló sorsra jutott a megyei ckö elnökének, Aba-Horváth Istvánnak azon ajánlata, miszerint a város 450 családnak garantálna egy éven át közmunkát a kártérítésről lemondásért cserébe.

Rubi képviselő szerint egyetlen szervező elv lehet a közoktatásban, ez pedig a szegregáció fenntartása. Arra a felvetésre, hogy ez lényegében megvalósult Hajdúhadházon, csak épp fordítva, mint ahogy ők szeretnék, mindössze annyit mond: akkor sincs más megoldás.

És láthatólag nincs ötlete a bajok orvoslására a fideszes polgármesternek sem, aki a köznevelési törvény elfogadásától várt valami segítséget: talán az integrációs kényszerek lazítását, az elkülönítés legalább részleges legitimációját. Ezen túlmenően csak valamiféle homályos tehetséggondozásról, a sport szerepének erősítéséről és a polgárőrség számára vásárolt három darab hátasló terápiás célú alkalmazásáról beszél.

"A következő választás sorsa itt a Fidesz és a Jobbik között a polgárőrségen fog eldőlni" - mondja egy helyi forrásunk. A polgárőrség fetisizálása, az etnikai feszültség és a válsághangulat szítása hagyományosan a Jobbik terepe - a polgármester láthatólag mégis inkább itt, mint a még ennél is reménytelenebb oktatásügyben akarja legyőzni riválisait.

Kétséges persze, hogy mire megy, hiszen Rubi képviselő szerint - és ezt kérdésünkre a polgármester sem cáfolta - a birtokukban van egy e-mail még 2009-ből, amelyben Csáfordi felajánlja szolgálatait a Jobbiknak, és egyben jelzi: szívesen indulna a párt színeiben a polgármesteri székért. Rubi fejből idézi is a levél első mondatát: "Teljes szívemből azonosulni tudok a párt programjával." Vagyis az iskola ügye eldőlt Hajdúhadházon.


Neked ajánljuk