Orbán Matteo Salvinivel is találkozott Rómában

  • narancs.hu
  • 2022. április 21.

Belpol

Orbán Ferenc pápánál járt és ha már úgyis Rómában volt, régi barátját is meglátogatta.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor csütörtökön találkozott Ferenc pápával.

A kormányfő - akinek a választások utáni első hivatalos útja Rómába vezetett - elmondta: "nagy magyar tradíciót folytatott" azzal, hogy választási győzelmüket követően a Szentatya meghívását fogadta el elsőként.

Kiemelte: ennek különös jelentőséget ad a háború, hiszen a Szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen.

Orbán Viktor kérdésre válaszolta közölte: a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy magyarországi látogatásra a következő év során, amire - mint mondta - "bíztatóan pozitív választ" kapott.

Orbán azonban nemcsak Ferenc pápával találkozott: ha már Rómában volt, meglátogatta régi barátját, Matteo Salvinit is, az olasz Liga párt vezetőjét. A találkozóra a Római Magyar Akadémián került sor.

Olasz lapok a Ligára hivatkozva azt írták, a tárgyalás középpontjában Olaszország és Magyarország nemzetközi helyzete és kapcsolatai állnak, különös tekintettel a gazdaságra és a beruházásokra, írja a 444.hu.

Orb?n Viktor R?m?ban

 
Salvini és Orbán Rómában
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
 

Mint megjegyzik, Salvini számára ez egy alkalom arra is, hogy személyesen gratuláljon Orbán Viktornak a választási győzelméhez és „kifejezze a római és a budapesti kormányzat közötti barátság és együttműködés érzéseit”.

Orb?n Viktor R?m?ban

 
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.