Megduplázta a kormány a NAV által kiszabható bírságok összegét
Az új büntetési tételek augusztus 1-től érvényesek.
Az új büntetési tételek augusztus 1-től érvényesek.
A határidő lejárta után az önkormányzatok is leszedhetik a plakátokat, a költségeket pedig kiszámlázhatják.
A tankerület „súlyos szakmai és etikai kifogások” miatt nem támogatta a pályázatát.
Térdprotézisre több mint 13 ezren várnak.
A főpolgármester jogsértőnek minősítette az Alkotmánybíróság döntését.
A 800 ezer szavazatot nem viszik be a választási iroda központjába, hanem helyben, a kerületekben számolják újra.
A kivitelező elállt a tizenkét tóparti „VIP-faház” felhúzásától. A környezetvédő helyi civilek tiltakozását ugyan alaptalannak minősítették, de azzal indokolták visszavonulásukat, hogy váratlanul kiderült, a szomszéd településről durva bűz árad, ami arra is utal, hogy a szennyvízszennyezést a luxusházak helye, a Határréti tó is elszenvedi.
Jópár hatáskört kapott a nemzetgazdasági miniszter.
Háborúellenes akciótervet fogadott el a kabinet, ennek része, hogy a médiának nyilvánosságra kell hoznia a külföldről kapott támogatásokat, a bankoknak, a multiknak és az energiacégeknek pedig ún. védelmi hozzájárulást kell fizetniük.
2026-ig tartó együttműködésről beszéltek korábban, 2024 júniusáig tartott ki.
Teljes sorcsere történt a választáson minden fronton alulteljesített pártnál.
Ez több mint 700 ezer voksot jelent. Mindössze 6 napja van rá a Választási Bizottságnak.
Az elnök lemondására az "ajánlott" ellenérv: minden ellenzéki párt tönkre ment, amelynek elnökei lemondtak a választások után.