Egy diák jelentkezett az ELTE földrajz-matek, és fizika-töri tanári képzéseire is első helyen

  • narancs.hu
  • 2024. július 8.

Belpol

Ideális arány. 

A pedagógusképzések esetében 220 olyan osztatlan nappali tagozatos állami ösztöndíjas szak volt, amit első helyen csak egyetlen diák jelölt meg. Például az ELTE-n a földrajz-matematika, illetve a fizika-történelem szakos tanári képzést is csak egy felvételiző írta be az első helyre – írja az Eduline.

A lap összeállítása szerint, ha a nappali és levelező tagozatos, állami ösztöndíjas és önköltséges elsőhelyes jelentkezők számait vizsgáljuk, láthatjuk, hogy legtöbben – 6801 fő – gazdálkodási és menedzsment alapképzésre készülnek, ami évek óta letaszíthatatlan a népszerűségi lista éléről. A képzeletbelei dobogó második fokára a pszichológia került 4948 jelentkezővel, amit az osztatlan jogászképzés követ.

Vannak olyan állami ösztöndíjas, nappali tagozatos alapszakok, amiket csak egyetlen diák írt be első helyen. Ezeknek döntő többsége olyan művészeti képzés, mint a klasszikus hárfa, cimbalom vagy zenekarvezetés, de akadnak közöttük gazdasági, műszaki, informatikai képzések is.

9950 jelentkezővel a második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a Debreceni Egyetem, a harmadik a 8395 jelentkezőt vonzó Szegedi Tudományegyetem, a negyedik pedig 7292 jelentkezővel a Pécsi Tudományegyetem. Az ötödik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a Budapesti Gazdasági Egyetem lett 6729 jelentkezővel, számolt be a lap. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.