A magyar politikatörténetben valószínűleg senki nem robbant még be annyira a semmiből, mint Magyar Péter tette 2024. február 11-én. Akkor a kegyelmi botrány egyik mellékvágányaként a NER-ből teátrálisan kicsekkolt, egyszerűen csak Varga Judit exférjeként emlegetett figura olyan társadalmi igényt fogalmazott meg, ami előbb tavaly március 15-én zászlóbontáshoz, mostanra pedig egyes felmérések szerint a már Fideszt is megelőző párthoz vezettek. Magyar egyszerre lett az ország Ludas Matyija, a legendákban létező „még el nem romlott Fidesz”, az ember, aki végre megszabadítja az ellenzéket a tizennegyedik éve megválaszolhatatlan Gyurcsány-kérdéstől, ráadásul elég spontánnak és néha esetlennek is tűnt ahhoz, hogy szerethető legyen. Az ilyen nagyon markáns pillanatok pozitívuma és negatívuma egyben, hogy jól lehet őket a saját szobrunk talapzataként használni: Magyar joggal használta az interjút hivatkozási alapként saját történetében, és elég magas labda volt az is, hogy újra beüljön a Partizánba pontosan egy évvel a lavinát okozó interjúja után. A negatívum az, hogy világos összehasonlítási alap is rendelkezésre áll: az emberek valami teljesen furcsa okból az egy évvel ezelőtti Magyar Péterbe szerettek bele annyira, hogy még tízezer forintos képeskönyvért is sorba állnak miatta karácsony előtt, tehát örökre az lesz a hivatkozási alap, miközben a túl erős változás magában hordozza a kiszavazás lehetőségét. Magyar a Való Világ szereplőihez képest nem autót meg havi egymilliós jutalmat akar, hanem kormányozni, amihez meg kell szerezni azoknak a szavazatát is, akik nemcsak egy megható győzelmi történet részei akarnak lenni, hanem mondjuk a befizetett adójuk megfelelő hasznosulására várnak.
Magyar Péter egy év után valahogy egyensúlyozni próbált eközött úgy, hogy valójában már látványosan profi politikussá vált. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy egy gomb megnyomására képes bárhonnan eljutni oda, hogy felmondja a szokásos – amúgy elég szuggesztív – stílusában a NER leginkább felháborító bűneit, hanem abban is, hogy a lehető legkevesebb megosztó kérdésben akart állást foglalni, miközben a jelenleg is épülőben lévő pártja állapotáról továbbra sem lehet tudni semmit azon túl, hogy állítása szerint most már tényleg a kanyarban van a szakpolitikusaik és jelöltjeik bemutatása, így nem ő lesz a párt egyedüli súllyal rendelkező szereplője. Ez szép persze, nyilván nehéz nem megemlíteni, hogy kanyarban volt ez hivatalosan már nyáron is, de azt a pontot mindenképp adjuk meg Magyarnak, hogy valójában ennyire rövid idő alatt tényleg nem lehet országos szervezetet kialakítani; miközben hülye lenne bevallani, hogy továbbra is embrionális szinten létezik csak egy mozgalom, amire nagyjából az ország fele akár holnap leszavazna.
Keddi szereplésén először az látszott, hogy Magyar most már olyan politikus lett, aki például különösen méltányolható gondolatokat mondott az elszámoltatásról – aki emlékszik a 2021-es előválasztás idején a momentumos Fekete-Győr András felcsúti perről és lezárt magyar légtérről előadott gondolataira, különösen üdítő előadást hallhatott az igazságszolgáltatásról és arról, elszámoltathat-e egy politikus egy másikat –, később viszont mintha maga is meglepődött volna rajta, hogy nemcsak ő lett egy paksamétákkal érkező profi politikus, hanem Gulyás Márton is úgy viselkedik vele, mint egy profi politikussal. Emiatt néha inkább megsértődött azon, hogy exbarátnője (mármint Vogel Evelin, nem Varga Judit, ki tudja már ezt követni!) hangfelvételeiről kérdezték, és azt is csak nagyon elmaszatolva volt képes kimondani, hogy azért ha úgy van, akkor akár miniszterelnök-jelölt is lehet belőle. Szakpolitikai kérdésekben pedig nem hogy pártálláspontot nem ismertetett, de még a saját személyes véleményét sem mondta el az egykulcsos-kétkulcsos adórendszer vitában (cserébe sokadik kérdésre sem tudta meg Gulyástól, hogy egyébként épp mennyi az idő). Magyar egyébként utalt rá szerda reggel, hogy nem kapott kérdéseket az egészségügy, oktatás és egyéb fontos területeken tervezett lépéseiről, pedig beszélt volna róluk. Ha ez igaz, akkor ezek szerint a kérdező épp a nem megfelelő szakpolitikai részekről érdeklődött, vagy a másik megoldás az, hogy Magyar Péter felvette azt a politikusi jellemzőt is, hogy utólag magyarázza meg, miért más a hibás.
Ha már maga Magyar Péter tette médiaeseménnyé az egyéves interjúját, akkor egészen furcsa, hogy mintha nem készült volna semmi újdonsággal, nagy bejelentéssel és hasonlóval, és inkább mintha arra készült volna, hogy varázslatos történetet meséljen el erről a fantasztikus egy évről, miközben rendszeresen felsorolja a NER legnagyobb bűneit. Ha ez lett volna a terv, kevéssé jött be, hiszen mintha ő maga is inkább az öncélú vitatkozást és a másik kijavításának lehetőségét kereste volna a beszélgetésben, miközben annyira azért szellemileg nem frissültünk fel a végére – ha két egymással kötekedő ember nézése nem számít szellemi felrissülésnek. Talán maga Magyar is érezte, hogy néha már nem határozott imidzset mutattt, hanem a Fidesztől megszokott sértődéssel kerüli ki az eldöntendő kérdéseket, és maga nyugtatta meg rajongóit a Facebookon azzal, hogy szerinte ilyennek kell lennie egy komoly interjúnak. Ez persze nem akadályozta meg követőit abban, hogy versenyt tippeljenek az interneten, ki és mikor vette meg „Marcit”, aki kérdésekkel merte megzavarni vezérüket, miközben a tájékozódni képes tiszás réteg a fejét fogva próbálja elmagyarázni, hogy Magyar Péter nem masszázsra ment be a stúdióba, hanem úgynevezett interjút adni. Azt a Tisza Párt elnöke is tudja, hogy a tömegdemokrácia már csak olyan, hogy azoknak a szavazataira is szükség van, akik helyette is megsértődnek, ha szembesítik kedvencüket valami kívülről problémásnak tűnő dolgával. Az egyéves interjú főleg nekik kedvezett, a kisujjeltartó értelmiségiek meg vagy kapnak - most már tényleg - napokon belül valami gumicsontot bírói függetlenségről, adórendszerekről vagy a közszolgáltatások működéséről, vagy lehet menni befogott orral szavazni. Abban már úgyis nagy rutinjuk van.
