Különösebb médiaérdeklődés nélkül rendezték meg a Bonyhád közeli Váralján a múlt hét végén a polgári körök második országos találkozóját. A találkozó inkább az egykori "nagy" MDF egzotikus, ám ártalmatlan csodaszarvasos-árvalányhajas összejöveteleit idézte, mint a Sajtóklub közönségtalálkozóit.Apolgári körök megjelenése kezdettől szélsőséges reakciókra ragadtatta a nyilvánosságot. Ennek minden bizonnyal oka volt az is, hogy a körök megalakulása korántsem spontán kezdeményezéshez, hanem Orbán Viktor tavalyi Dísz téri felhívásához köthető; az exminiszterelnök hívei és ellenfelei egyaránt azt feltételezték, hogy Orbánnak konkrét tervei vannak a mozgalommal. Ebből a feltevésből kiindulva születtek a jobboldalon a mozgalom világmegváltó szerepéről szőtt látomások (lásd például: Molnár Tamás: Álmodjunk mozgalmat most!, Magyar Nemzet, 2002. május 30.); a baloldalon pedig a tavaly áprilisban Orbán mellett megmozduló fiatalok "fasizmusra" irányuló lelki igényéről vagy a "maoista modell" reneszánszáról szóló gondolatkísérletek (lásd Kéri László hozzászólását a Bibó Társaság 2002. április 26-i vitájához, www.bibotarsasag.hu; illetve Eörsi István: A fasizmus mint lelki igény, Népszabadság, 2002. május 2.).
Az eltelt másfél évben néhány látványos budapesti demonstrációtól eltekintve a polgári körök jobbára a Sajtóklub közönségtalálkozóin vétették észre magukat. A tévéműsorból, valamint a Magyar Nemzet és a Demokrata véleményoldalairól jól ismert operettforradalmár-brigád Orbán Viktor segítségével mára a jobboldal vezérlő csillagává, a rendszeres időközönként antiszemita és újabban már keresztényellenes hőzöngéseknek is teret adó Demokrata pedig hivatalos közlönyévé nőtte ki magát. A váraljai piknik mindenesetre alig valamit mutatott a jobboldali publicisták által kívánatosnak tartott harcosságból. Közel másfél napos ott-tartózkodásunk alatt az Adolf Hitler portréjával díszített borospalackkal közlekedő, ismert hivatásos provokátor szokásos Izrael-ellenes szájtépésén, valamint a nemrég a Hír Tv-n homofób műsorszámmal jelentkező színész összefüggéstelen kínai-ellenes zagyvaságain kívül egyetlen előadónak és résztvevőnek sem jutott eszébe a magyarság (természetesen sanyarú) sorsa és a más népcsoportok ármánykodása között összefüggéseket keresni. Ami persze természetes kellene hogy legyen, de a vázolt előzmények említésre méltóvá teszik e megfigyelést.
Egzotikus baromságokból
persze nem volt hiány: a késő kádári kabaré gyenge pillanatait idéző pénteki Sajtóklubot Bencsik Andrásnak a "történelmi magyar alkotmányról" szóló eszmefuttatása koronázta meg, miszerint az említett "alkotmány" írott formája sértetlenül fennmaradt és máig érvényes (?), továbbá (ha jól értettük a kissé szaggatott vonalvezetésű gondolatmenetet) a Szent Korona Mádl Ferencnél kompetensebb államfője lenne a mi hazánknak.
A szombati nap hasonló színfoltja volt a néhány hónapja a Magor Mozgalmat útjára indító Usztics Mátyás beszéde, melyben a színész kísérletet tett a "mi a Magor?" sokakat foglalkoztató kérdésének megválaszolására, ám rövidesen belefeledkezett a magyar nyelv több tíz ezer éves múltjának áttekintésébe. A kalandos út végén persze ott állt az elkerülhetetlen következtetés: a magyar az emberi kultúra történetének legeslegősibb nyelve; minden ezzel ellentétes állítás a múlt századi Habsburg-Budenz összeesküvés satnya leágazása csupán. Ezért van szüksége a magyarságnak a Magor világnézetre, amely "jobbítani szeretne, a magyar megmaradást szolgálja", és a Magor Mozgalomra, mely a bizonyítottan magyar származású termelők által előállított árukat hitelesíti és a "Szeretem, mert Magor!" szlogennel népszerűsíti. A rendezvényen kapható volt a Magor termékcsalád több tagja, így a megjelentek a nemzet romlása fölött érzett bánatukat Magor keserűbe fojthatták, szomjukat Magor ásványvízzel olthatták, de lehetőségük nyílt Magor mosogatószer és folyékony szappan beszerzésére is. Usztics ezúttal megtartotta magának a melegekről szóló állásfoglalásait, ehelyett egy "új Széchenyi" mielőbbi felbukkanását sürgette; a (nyilván hetente tető alá hozható) "4-6-8 milliós" Kossuth téri tüntetések elszabotálása miatt a Fideszt kárhoztatta, valamint (az említett kínaiellenes hablattyal fűszerezve) hatvanezer székely magyar állampolgárságának azonnali biztosítását követelte.
A felszólalók többsége azonban nem hágta át a józan ész határait. Tőkéczki László, Andrásfalvi Bertalan vagy akár Tóth Gy. László masszív antiliberalizmusa inkább a kilencvenes évek eleji MDF-et, mint a Fidesz elmúlt másfél éves ámokfutását idézte; Papp Lajos szívsebész és Makovecz Imre délibábos, ámde nem fröcsögő szónoklata is kellemes meglepetést okozott (kár, hogy Bayer Zsolt nem hallotta, amint Makovecz kiosztotta a panelpatkányozó "megélhetési politikusokat").
A néhány száz résztvevő természetesen a meghívott
Fidesz-vezetők
mondandójára volt a leginkább kíváncsi. Bár az előzetesen kiadott program szerint Orbán Viktor szereplése lett volna a piknik fénypontja, az exkormányfő franciaországi látogatása miatt nem érkezett meg. A megjelent prominensek, Pokorni Zoltán és Rogán Antal hozták szokott formájukat; Pokorni ezúttal is az önkritikus, tépelődő Fidesz-vezetőt, Rogán pedig a feltörekvő új generáció legígéretesebb politikusát alakította. Ám Pokorni, valamint a Fidesz másodvonalának képviselői a kormányoldal menetrendszerű szapulásán, valamint a Fidesz szövetséggé alakulásának magasztalásán túl kísérletet sem tettek annak tisztázására, hogy mi a polgári körök szerepe a magyar politikai életben, holott a megjelenteket (érthető módon) ez foglalkoztatta leginkább. A legfelkészületlenebb ezúttal is Faludi Sándor, a Fidesz gazdatagozatának elnöke volt, aki beérte egy hónappal ezelőtti, Kossuth téri beszédének ismételt ledarálásával (mondandójának "lényegét" ezért lásd: Esemény helyett, Magyar Narancs, 2003. augusztus 14.).
A fideszes szónokok közül egyedül Rogán Antal foglalkozott azokkal, akik meghívták Váraljára: ő a jobboldaltól eltérő múltfelfogású, de a kormány tevékenységével elégedetlen választók megnyerésében szánna szerepet a mozgalomnak. Ha jól számoljuk, az elmúlt másfél évben ez volt
az első épkézláb
Fidesz-ötlet a 2002 tavaszán nagy hirtelen mozgósított szavazóbázis energiáinak hasznosítására. Ezt az is jelzi, hogy a Dísz téri felhívás óta eddig egyetlen alkalommal, 2002 júniusában a Margitszigeten rendeztek a polgári körök számára központilag szervezett seregszemlét (erről lásd: A szalonnás rántotta jegyében, Magyar Narancs, 2002. június 20.). A mozgalom tagjai azóta - ha akarnak - egy-egy vidéki polgári kör szervezésében találkozhatnak egymással; a Hende Csaba koordinálta országos szervezet inkább butácska körlevelekben igyekszik rábírni őket, hogy jobboldali érzelmű kereskedőknél vásároljanak (előremutató kezdeményezéssel rukkolt elő a piknik egy ifjú budapesti résztvevője, afféle polgári szaknévsor összeállítását jelentve be, melyben nemzeti érzelmű villanyszerelők, könyvelők és asztalosok ajánlhatják magukat a polgári nagyérdemű figyelmébe). A középső csoportos színvonalú ötletek azonban - érthetően - nem elégítik ki a Dísz téren az "együtt mozdulás" ígéretével felcsigázott, másfél év elteltével is tettvágytól égő honfitársainkat.
További kérdéseket vet föl, hogy az eredeti elképzelések szerint a polgári körök főleg azon jobboldali érzelmű választókat tömörítették volna, akik szívesen fejtenének ki közéleti tevékenységet, ám ódzkodnak attól, hogy ezt egy politikai párt keretében tegyék. Ez kétségkívül racionális elképzelés, ám mi lesz azokkal a polgári körösökkel, akik a Fidesz májusi kongresszusa után sem látták elérkezettnek az időt, hogy csatlakozzanak az immár szövetségnek nevezett párthoz? Ha hihetünk a rendezvényen elhangzott, a mozgalom tagjainak számát 200 és 300 ezer fő közöttire tevő becslésnek, akkor különösebb kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy ezeknek az embereknek a döntő többsége nem csatlakozott és a jövőben sem fog csatlakozni a Fideszhez. Alighanem az ő kétségeiknek adott hangot a szekszárdi polgári körök képviselője, kifogásolva, hogy miközben a Fidesz minden útjába kerülő, agonizáló jobboldali politikai szervezettel "szövetséget" köt, addig a polgári körökről mintha megfeledkezett volna. "Velünk miért nem kötnek szövetséget?" - tette föl a kérdést, és tényleg: ha tavaly mozgósított híveit a Fidesz komolyan venné (és nem csupán közéleti ágyútöltelékként tekintene rájuk), annyit igazán megtehetett volna, hogy mondjuk Turi-Kovács Béla megélhetési kisgazdáival vagy Harrach Péter fantom-kereszténydemokratáival egyenrangú szervezetként kezelje őket.
Gavra Gábor
