Charli XCX, augusztus 6., Nagyszínpad
Az eredetileg Charlotte Emma Aitchisonként született, Charli XCX művésznevű zenész a kelet-londoni rave-szcénában kezdte pályafutását, s e gyökereitől soha nem is akart szabadulni. Erre a legjobb bizonyíték talán tavalyi (immár hatodik), egyszerre szakmai és közönségsikert aratott toplistás albuma, a Brat, amivel szinte keretbe foglalta mindazt, amit addig elért, ami inspirálta, amiért lelkesedik és amitől maga is tart. Elektropop/szintipop/hyperpop – nagyjából ezeket a stíluskategóriákat szokás emlegetni zenéi kapcsán, no meg azt, mennyire hatott rá és alkotótársaira a klasszikus, jó negyedszázada dívó, léhán dekadens electroclash.
Mindenekelőtt kiváló dalszerzőt és szuggesztív előadót ismerhettünk meg személyében, aki mindig profi és ügyes alkotótársakkal dolgozott, rendre képes arra, hogy remek dalokkal töltsön meg egy nagylemezt és egy egész (jelen esetben inkább fél) estét. A komplikált szociális hátterű (tősgyökeres brit apuka, míg édesanyja Ugandában született gudzsaráti muszlim bevándorló családban, akiknek Idi Amin terrorja elől kellett elmenekülniük), sokszor etnikai alapú bullyingnak kitett, közben hallatlanul tehetséges előadó sikere maga is kész regény – és ez a karriertörténet megelevenedik majd a színpadon is.
Nelly Furtado, augusztus 7., Nagyszínpad
A kanadai (portugál származású) énekesnő nem mostanában kezdte a szakmát, legsikeresebb lemezei sem mostanában születtek; emlékezhetnek rá, akik még tudnak, hogy az ezredfordulót követően ő volt az egyik legizgalmasabb új hang az akkori szokás szerint szinkretikus (éppen rengeteg hiphop hatást asszimiláló) popzenében. Az addig inkább triphop és portugál folkzenei hatásokra épülő lemezei után éles váltásként, az egykor legendás Timbaland produceri munkásságának is köszönhetően a 2006-os Loose albummal futott be inkább.
Azután jött még pár évtized és Furtado egy kicsit eltűnt a rivaldafényből, ami korántsem jelentette alkotói pályájának végét. Hogy mást ne mondjunk a tavalyi, beszédes című 7-re is ráfért jó néhány emlékezetes dal, közöttük az elektropop veretéstől a zongorás balladáig sok minden – lesz miből válogatni csütörtök kora esti fellépése alkalmából.
FKA Twigs, augusztus 9., Nagyszínpad
A Sziget neves fellépői közül kevés érvényesebb és aktuálisabb előadót lehetne említeni, mint a 2010-es évek óta FKA Twigsként szereplő zenészt: az idén megjelent harmadik (Eusexua) című albuma már most, mindenhol az éves sikerlisták élmezőnyében szerepel. A személyes hangulatú, finom elektronikával megtámogatott dalaival feltűnt szerző-előadó énekhangjával és mozgásával is megragadja a figyelmet: a harsányabb elektronikus zenei tónusoktól a az experimentálisabb megoldásokig terjedő, igen gazdag zenei palettája pedig önmagában is lenyűgöző. Az Eusexua dalai, amelyek egyszerre táplálkoznak FKA Twigs súlyosab magánéleti történéseiből és a popzenében szerzett tapasztalataiból, remekül asszimilálják az utóbbi évek populáris e-tánczenei stíluselemeit, fordulatait, amelyeket a művésznő immár saját médiumaként használ. Annyi biztos, hogy szokásosan szemet gyönyörködtető, táncosokkal súlyosbított élő fellépése önmagában is látványos show-t ígér.
Post Malone, augusztus 10., Nagyszínpad
Egy a nyugati parti hiphop kultúrából érkezett fehér amerikai srác, akinek szó szerint minden a rommá tetovált arcára van írva: Post Malone jött, látott és győzött, annak ellenére, hogy sokan utálták azért, amit kívülállóként csinál. Jellegzetesen autotune-nal megbolondított hangját ezer közül is felismerni, műfajilag sokszínű, hiphop, pop, r&b, country, rock, e-tánczenei elemekből összelegózott számaiban pedig legalább annyira énekel, mintsem a rímeket hányja. A nem utolsósorban neves pályatársakkal (pl. Doja Cat, Weeknd) közösen előadott duettjeiről elhíresült Post Malone ezúttal maga viszi majd el a bulit: igazi slágerparádéra lehet számítani – a közönségénekeltetés is esélyes!
Chappell Roan, augusztus 11., Nagyszínpad
A befutásért sokáig küzdő, bipoláris zavarral is diagnosztizált énekes pályafutása az utóbbi két évben ért révbe: a 2023-as The Rise and Fall of a Midwest Princess albuma (egy tipikus slepper hit) idővel garantálta számára a kultstátuszt, a személye és munkássága iránt kitört lelkes érdeklődés nyomán pedig még a korábbi számai is (mint az önéletrajzi elemeket sem nélkülöző Pink Pony Club) is megaslágerek lettek. Újabb keletű és máris sikeres dalai jelzik, hogy érkezőben második nagylemeze is, amiről esetében nem lehet elmenni amellett, hogy nem csupán egy a dalszerzés minden csínját-bínját ismerő rutinos komponistáról, a dalaihoz méltó hangterjedelemmel, néha lenyűgöző szoprán énekhanggal bíró előadóról beszélünk. De olyan művészről is, aki középpontba emelte dalaiban a queer tematikát és ezzel együtt a camp esztétikát. A Kayleigh Rose Amstutzként anyakönyvezett, konzervatív, keresztény kisvárosi (Missouri állambéli) környezetből érkezett Roan sikere a sokszoros kihívásokon is úrrá lenni kész tehetség diadala.
Az idei Szigetet felvezető egy másik cikkünk a fesztiválon fellépő gitárzenei előadókkal foglalkozott:
