Egy kisvárosban még gyilkosabb a kormánypárti propagandagépezet
A váci fideszes média egy valóban helytelen nevelési gyakorlatot követő intézményvezetőről azt kezdte terjeszteni: terrorban tartotta és bántalmazta a beosztottait.
A váci fideszes média egy valóban helytelen nevelési gyakorlatot követő intézményvezetőről azt kezdte terjeszteni: terrorban tartotta és bántalmazta a beosztottait.
Az RMDSZ korábbi elnöke szerint sosem látott mértékű a magyar lakosság létszámának csökkenése.
Azon meglepődött, hogy vannak, akik „bedőlnek ennek és megcsókolják a morzsákat dobáló kezet”.
A fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület.
Pedig a megyék már a múlté, idéntől hivatalosan vármegyék vannak Magyarországon.
Az ellenzéki vezetésű kerületek nem kapnak a pénzből.
Nem volt szükség belső vizsgálatra, a minisztérium együttműködött a Központi Nyomozó Főügyészséggel.
Az épületegyüttes építése Mészároshoz és Tiborczhoz köthető.
Korábban úgy tűnt, a tervezett nyugdíjreform része lehet a korhatár emelése is.
Az államtitkár szerint 2022-ben „minden idők legszélesebb” konzultációját folytatták le oktatásügyben.
A közmédia szerint 2022 legnagyobb filmes dobása volt a produkció, miközben a kritikusoknak finoman szólva sem tetszett a sorozat.
180 kilométeren át tart a menet a Miskolci Hermann Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig. A szervezők várják a csatlakozókat.