A DK beperli a kormányt, amiért nem ad rezsitámogatást az ellenzéki kerületeknek

  • narancs.hu
  • 2023. január 3.

Belpol

A fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület. 

Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „politikai bosszúból” megtagadta a kerületek rezsitámogatását – írja az MTI. 

Szaniszló Sándor, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője közleményében azt írta, a kormány Budapest lakosságának egyharmadától, összesen 620 ezer embertől tagadta meg a budapestiek adóiból is fizetett rezsitámogatást pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatokat választottak.

A fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület, valamint Ferencváros sem.

Szerinte a kormány által odaítélt önkormányzati támogatási összegek mögött nincsenek tisztességes számítások; a DK-s vezetésű kerületek a megítélt fővárosi kompenzáció átlagos összegére, kerületenként 471,5 millió forintra tartanak igényt.

Szaniszló Sándor közölte, hogy a DK polgármesterei korábban per helyett inkább közösen tárgyaltak volna a rezsikompenzációról, mert nem akartak egyénileg alkudozni a pénz kiosztásával megbízott kormánybiztossal, azonban a tárgyalás lehetőségét „jogtalanul megtagadták tőlük”. Pedig az ország nem épülhet a kormánnyal kötött egyéni alkuk sorozatára, hanem becsületes, kiszámítható kormányzás szükséges - fogalmazott, hozzátéve: „Orbán Viktor azonban nem tárgyal és nem kormányoz, csak büntet és elvesz”, közölte Szaniszló. 

Ahogyan az egy hétfő esti közleményből kiderült, a kormány 44 milliárd forinttal kompenzálja az önkormányzatokat a magas rezsiköltségek miatt. A támogatásban elsősorban fideszes vezetésű települések és fővárosi kerületek részesülnek. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.