Óbuda polgármestere szerint a kormány a rezsitámogatásokkal meg akarja osztani az ellenzéket

  • narancs.hu
  • 2023. január 3.

Belpol

Azon meglepődött, hogy vannak, akik „bedőlnek ennek és megcsókolják a morzsákat dobáló kezet”. 

„Az, hogy vannak ellenzéki kerületek és települések, amelyek kaptak – a kormánypártiakhoz képest természetesen jelentősen kevesebb – támogatást, nyilvánvaló szándék a kormány részéről, hogy megossza a nem fideszes polgármestereket. Vannak olyanok, akiknek megsimogatják a buksiját, másoknak meg virgácsot adnak. Őszintén meglep, hogy szép számmal vannak közülünk, aki bedőlnek ennek és megcsókolják a morzsákat dobáló kezet. Lelkük rajta” – írja a Facebookon Óbuda polgármestere, Kiss László. 

Egy hétfő esti közleményből derült ki, hogy a kormány 44 milliárd forinttal kompenzálja az önkormányzatokat a magas rezsiköltségek miatt. A támogatásban elsősorban fideszes vezetésű települések és fővárosi kerületek részesülnek, de vannak közöttük ellenzéki önkormányzatok is, mint például a II. kerület vagy Pécs. 

A DK kedden közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy pert indít, amiért az ellenzéki vezetésű, főleg a párt politikusai által vezetett kerületek kimaradtak a támogatásból. Kiss László is jelezte bejegyzésében, hogy erre a lépésre szánta el magát. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Trump biztonsági garanciákat ígér Ukrajnának, de ehhez Putyinnak is lesz egy-két szava

Így néz ki az igazi diplomáciai nagyüzem: az amerikai és az ukrán elnök elsimították ellentéteiket, miközben az európai vezetők hada körbeudvarolta Trumpot. Elsősorban biztonsági garanciákról volt szó, és Putyin is kapott egy hívást. Az amerikai elnök megígérte, hogy az Egyesült Államok katonai támogatást nyújt Ukrajnának a békemegállapodás részeként. „Nagyon jó védelem, nagyon jó garancia” – ez hangzott el Trump szájából, aki nem zárta ki az amerikai csapatok bevetését sem, és váltig állítja, hogy ebbe Vlagyimir Putyin beleegyezett.