45 posta nyitott újra hétfőn

  • narancs.hu
  • 2023. január 2.

Belpol

„Konstruktív egyeztetéseknek” köszönhetően. 

„A háború és a szankciók okozta válság, az energiaárak radikális megemelkedése miatt a Magyar Posta Zrt. is arra kényszerült, hogy rendkívüli takarékossági intézkedéseket vezessen be. A Posta október végén arról döntött, hogy országszerte több posta működését szünetelteti.

A Társaság új vezetősége az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív egyeztetéseket folytatott le azon postahelyek vonatkozásában, amelyek esetében egyrészt az érintett települések vezetői a Magyar Postához fordultak, másrészt amelyek az egyetemes postai szolgáltatásra vonatkozó európai és hazai szabályozás alapján a postai alapszolgáltatás keretein túlmutatnak.

A tárgyalások értelmében abban az esetben, ha az érintett települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, úgy megállapodás született a postahelyek további működtetéséről. Mindezen körülmények lehetőséget teremtettek arra, hogy 45 posta január 2-án újra kinyithasson, és a már jól megszokott magas színvonalon szolgálhassa ki a lakosság igényeit. Az aktuálisan működő postákról a posta.hu weboldal postakereső menüpontjában lehet tájékozódni” – írja a Magyar Posta közleményében. 

A közlemény arról nem szól, hogy mely településeken nyílt újra postafiók. Ugyanakkor arról már december végén közöltek információkat, hogy egyebek mellett a II. kerületben, Kaposváron, Dunakömlőn és Újdombóváron is feloldják a 366 felfüggesztés alatt álló posták közül néhányat. 

A témával a Narancs.hu is részletesen foglalkozott. Egyebek mellett Vác, Fót, Királyhegyes, Makó vezetése tett azért, hogy a helyben bezárt postákat újranyissák. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.