Stummer János Jakab Péter egyetlen ellenfele a Jobbik tisztújításán

Belpol

Tisztújító kongresszust tart ma Budapesten a Jobbik. Első ránézésre Stummernek nem sok esélye lesz a győzelemre.

Az ellenzéki párt pénteki tájékoztatása szerint két elnökjelölt közül választhatnak a küldöttek: a pártot most is vezető Jakab Péter az ajánlások mintegy négyötödét, Stummer János valamivel több, mint egyötödét szerezte meg.

Jakab Péter felkérésére az elnökhelyettesi posztért Potocskáné Kőrösi Anita száll versenybe. Ő az induláshoz 98 százalékos támogatást kapott.

A választmányi elnöki székre ketten pályáztak, de az induláshoz szükséges támogatást csak a posztot jelenleg is betöltő Szabó Gábor szerezte meg.

A hat alelnököt Ander Balázs, Baucsek Rajmund, Dudás Róbert, Gyüre Csaba, Magyar Zoltán, Fazakas Attila, Lukács László, Kálló Gergely, Kvárik Anita, Salamon Gergő, Szilágyi György, illetve Z. Kárpát Dániel közül választják meg a küldöttek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.