Százmilliós kampánypénzcsalás miatt emeltek vádat kamupártok vezetői ellen Nyíregyházán

  • narancs.hu
  • 2020. július 6.

Belpol

Bár az ügyészségi közleményben nem szerepelnek nevek, a leírás is illik Seres Máriára, és férjére, Stekler Ottóra. Az MTI információi szerint is róluk van szó.

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy házaspár ellen, mert a férj és a feleség a 2014-es országgyűlési választások alkalmával 117 millió forintot elcsalt az általa létrehozott párt állami támogatásából. Az MTI információi szerint a Seres Mária Szövetségesei elnevezésű pártról van szó.

Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat szerint a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolt férjnek és a feleségének is volt egy-egy olyan saját pártja, amely csak formálisan működött, a tagokat ismerőseik közül gyűjtötték össze.

A házaspár 2013-ban egy újabb pártot is alapított, amelynek vezetője egy ismerősük lett, a párt nevében, meghatalmazással azonban a férj járt el. Az új párt a 2014-es országgyűlési választáson 67 egyéni jelöltet állított, így jogosult lett csaknem 300 millió forint állami támogatásra, mely összeget a törvény szerint kizárólag kampánycélra – plakátolás, rendezvénytartás, reklám – lehetett költeni.

Ahogy a pénz megérkezett a párt bankszámlájára, egy részét a férj átutalta felesége pártjának számlájára, az asszony pedig azt nagyrészt tovább utalta férje pártjának bankszámlájára - ismertette a megbízott főügyész. Az átutalások jogcíme mindig "kampánytevékenység" volt, de ezt a vádlottak csak kitalálták.

Megjegyezte, a pénzből a férj 75 millió forintot készpénzben vett fel, felesége szintén vett ki pénzt pártja bankszámlájáról, valamint Budapesten egy ingatlant is vásárolt. A két vádlott 117 millió forintot tulajdonított el a kampányra kapott állami támogatásból.

A házaspárra börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, valamint a jogtalanul szerzett vagyon elkobzását indítványozta az ügyészség a bíróságnak – közölte Martossy György.

A vádlottak két ingatlanát már zár alá vették, így a vagyonelkobzás részben biztosítva van. Mivel pedig a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált pártok papíron még ma is működnek, a megszüntetésüket indítványozta az ügyészség – tette hozzá a megbízott főügyész.

Seres Mária pártjáról még a 2014-es választás alkalmával itt írtunk bővebben. A kamupártok jelenségével lapunk is részletekbe menően foglalkozott számos cikk alkalmával. Később arról is beszámoltunk, mikor Seres Mária már nem csak kamupártok, de kamuoldalak körül is feltűnt. Majd mikor Gulyás Márton tavaly a rablópártok jelenségéről készített tényfeltáró dokumetumfilmet, Seres azt félrevezetőnek tartotta, sérelmezte, hogy szerinte az a pártja helyett a családját sározta be. Gulyás Márton interjúnkban fejtette ki, miért kifejezőbb a kamupártnál a rablópárt kifejezés, milyen volt ezen szervezetek működési mechanikája.

Gulyás Márton: Kifejezőbb a rablópárt megnevezés

Pénzt, szavazatot, mindent vittek. Egy Nyíregyháza környéki, családi vállalkozásként működő, már-már akár bűnszervezetnek is nevezhető kör törekvéseiről készített tényfeltáró dokumentumfilmet a Gulyás Márton által vezetett közéleti vlog. Főszereplői: Seres Mária, férje, Stekler Ottó, Szepessy Zsolt és még sokan mások. Ezek a személyek a rendszerváltás óta tökélyre fejlesztett módszerekkel repültek rá a választók adataira és a közpénzek lenyúlására.

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."