Egy Nyíregyháza környéki, családi vállalkozásként működő, már-már akár bűnszervezetnek is nevezhető kör törekvéseiről készített tényfeltáró dokumentumfilmet a Gulyás Márton által vezetett Partizán közéleti vlog. Főszereplői: Seres Mária, férje, Stekler Ottó, Szepessy Zsolt és még sokan mások.
Ezek a személyek a rendszerváltás óta tökélyre fejlesztett módszerekkel repültek rá a választók adataira és a közpénzek lenyúlására. Ehhez a magyar választási rendszer anomáliáit használták ki. A kamupártokként elhíresült szervezetek valódi politikai tevékenység nélkül döntően befolyásolták a 2014-es választást, de érdemi hatásuk volt a 2018-as voksolás eredményeire is.
A film készítőivel, Gulyás Mártonnal (szerkesztő, rendező) és Klopfstein Bálinttal (operatőr) beszélgettünk.
Magyar Narancs: A kamupártok jelenségéről készítettetek filmet, Rablópártok címen. Miért fejezi ki jobban ez a megnevezés a szóban forgó szervezetek mibenlétét?
Gulyás Márton: Akárcsak a trafikmutyi esetében, ahol a mutyi szó fosztóképzőként szolgál, úgy esetünkben a kamu szó a bűnt fedi el. Kifejezőbb a rablópárt megnevezés, jobban mutatja a tevékenységük valódi célját. Mert ezeknek a pártoknak nem az a fő jellegzetességük, hogy bekamuzták a politikai működést, hanem az, hogy szavazatokat és pénzt raboltak a közösből. Kutatásaink is azt mutatják, hogy ezek a pártok 2014-ben még megpróbálták a politikai cselekvés látszatát kelteni, 2018-ban már nem erőltették, ekkor már nem volt cél, hogy politikai szervezetnek tűnjenek.
MN: A mostani kutatásban mire derült fény?
GM: Van egy nyíregyházi kör, amely bizonyos figurák laza hálójából áll. Ezek az emberek néha külön, néha együttesen közel három évtizede próbálnak meg a politika fősodrába kerülni. Ehhez néha meglévő politikai kezdeményezésekre, mint gazdatestekre rátelepednek, majd igen komoly károkat okozva kiszipolyozzák. Vagy maguk hoznak létre saját politikai pártokat, amelyeket megpróbálnak "eladni" a környezetüknek. Ahogy telt az idő, változott a politikai klíma és a pártfinanszírozási helyzet, ez a bizonyos kör ráment a közpénzmilliókra, százmilliókra adott esetben. Tudatosan, a háttérben több pártot is mozgatva csak az volt a céljuk, hogy minél több pénzt kivegyenek a rendszerből.
MN: Mennyi pénzről van szó?
GM: A hat párt 2018-ban egymilliárd kétszázmillió, a 2014-es tevékenységüket is beleértve összesen több mint kétmilliárd forint összeg felett rendelkezett.
MN: Miért vállalkoztatok erre a kutatásra?
GM: A tavalyi választás után adta magát a téma. Másrészt deklarált cél, hogy a Partizán működését az oknyomozó, terep-dokumentumfilmes irányba is elvigyük.
MN: Miért a tényfeltáró módszert választottátok?
GM: Azt lehet látni, hogy a diszfunkcionális magyar állam részben felkészületlenség és alkalmatlanság miatt, részben kifejezetten bűnpártolás miatt nem végzi a dolgát. Így nem marad más, mint az oknyomozás eszközeivel élve utánamenni a különböző sztoriknak. Mert nem az a kérdés, hogy például az Állami Számvevőszéknek kötelessége-e vizsgálnia ezeket a pártokat, hanem hogy senki sem tiltja meg a számára, mégsem vizsgálja.
2014-ben 9 párt ellen indított nyomozást a rendőrség, végül vagy nem emelt vádat, vagy ha emelt is, nem jutott bírósági szakaszba egyik ügy sem. A magyar állam már minimális mértékben sem törekszik arra, hogy betartsa és betartassa azokat a törvényeket, amiket hozott. Megpróbáltunk erről a történetről képet adni azoknak az embereknek, akiket még érdekel, kik húzódtak meg ezek mögött a bűnszervezetek mögött.
| ||
Klopfstein Bálint: Érdekes kísérlet is ez, mert az oknyomozó újságírás filmen eddig itthon nem volt bevett forma, mostanában kezdenek többen élni ezzel a lehetőséggel. Fontos mérföldkő lehet, kiderülhet ugyanis, van-e rá igény, van-e közönsége, mert nagyon más elolvasni egy-egy hosszú, szövevényes, bonyolult cikket, mint megnézni egy-egy ilyen jellegű dokumentumfilmet, amiben arcokat láthatunk, talán sorsokat is. Így beszédesebbé válhatnak a történetek.
GM: A magyar dokumentumfilmes hagyomány iszonyatosan apolitikus, abban az értelemben, hogy a rendszerváltás óta nem készültek olyan dokumentumfilmek, amelyek adott esetben egy politikai mozgalmat, politikai vezetőt mutattak volna be, egy párt vagy politikai esemény mélységeit próbálták volna meg feltárni. Egy-két példát tudunk, de Magyarországon nem ez a bevett megközelítés, a dokumentumfilm még mindig filmszociográfia, vagy más műfajokat vegyít.
Családi vonalon is látom, hogy édesapám (Gulyás Gyula Balázs Béla-díjas filmrendező – C.D.) filmjei bár egyrészről nagyon politikusak, súlyos társadalmi kérdéseket mutatnak be, munkája során majdhogynem másodlagos, hogy ezeket a kérdéseket a politikai elit hogyan generálta, miként reagált rá... Ezt nem hiányosságként említem, létező hagyománya ez a magyar dokumentumfilmnek. Miközben nemzetközi szinten nem csak a Netflix vagy az HBO felkapott dokumentumfilmjei politikai témájúak. Itthon az utóbbi idők egyik legfontosabb dokumentumfilmje ebből a szempontból is a 444 és Ács Dániel nemrég készült, parkolási maffiáról szóló munkája.
MN: Milyen nehézségek merültek fel az oknyomozásotok során?
GM: Sokkal több információnk lehetett volna, ha a Magyar Államkincstár nem követ el bűnpártoló magatartást azáltal, hogy közel 5 millió forintot kért azoktól, akik közadatigénylés formájában megpróbálták kikérni, kiknek számláztak a pártok. Ilyen formán csak azokból az adatokból tudtunk dolgozni, amelyek az egyéni képviselőjelöltek költségelszámolásai alapján nyilvánosak. Ha az egyik párt nem vét hibát, és nem közöl olyan adatokat is, amiket nem lett volna kötelező közre adnia, csomó információhoz nem is tudtunk volna hozzáférni.
Holott, ha az Államkincstár az egész elszámolást rendelkezésre bocsátotta volna, ami kötelessége, akkor tökéletes képet kaphatnánk az egész bűnszervezetről. Mert azért az látszik, hogy nem olyan nagyon okosak ezek a fiúk és lányok, nem fektettek olyan sok munkát abba, hogy igazán eltüntessék a nyomokat.
| ||
KB: Nehézséget jelentett, hogy az igazán fontos főszereplőket nem értük el, ők nem szerepelnek saját felvételeinken a filmben. Ez önmagában is beszédes. Nem akartak nyilatkozni vagy megjelenni a filmen.
GM: Bár nem teljesen nyomtalan a működésük, időről-időre azért megmutatkoztak a nyilvánosság előtt. Emiatt archív anyagokat tudtunk használni. A másik megoldás az volt, hogy információval próbáltuk meg pótolni ezt a kvázi hiányt. Vita volt köztünk, hogy elvigyük-e fikciós irányba vizuális megoldásokkal a filmet, így bizonyos jeleneteket, amiket a szereplők megszólaltatásának a hiányával nem tudtunk megmutatni, mégiscsak lejátszhattunk, képiesítettük volna. Ha lett volna elég időnk és erőforrásunk, meg is csináltuk volna végül.
MN: Mit gondoltok, mi volt a valódi motiváció? Voltak politikai céljaik egyáltalán, vagy csak a haszonszerzés vezette őket?
KB: Szerintem külön kell választani, mi történhetett a ’90-es években, hogyan indult például Seres Mária politikai szerepvállalása. És mi történt az elmúlt években. Nem vagyok olyan rosszindulatú, hogy azt gondoljam, Serest például kezdetektől fogva nem érdekelte a politika. Az interjúalanyok is bizonytalannak mutatkoztak vele kapcsolatban. Miközben szépen kirajzolódik, hogy az elmúlt években már csak bábfigura volt. Az utolsó két választást tekintve egyértelműen látszik, hogy tevékenységük a haszonszerzésre épült.
GM: Nagyon szívesen belelátnék, milyen volt ez a viszonyrendszer, ki volt az, akinek volt valódi népképviseleti törekvése, és ki az, aki csak az üzleti vállalkozásként fogta fel az egészet. Hajlok rá, hogy Seres Mária romantikus elköteleződésből űzte ezt a sportot. De azért azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek már a ’90-es években is több pártot mozgattak. Amikor egy ember több pártot, civil szervezetet hoz létre, egyrészt dörzsöltségről tesz tanúbizonyságot, ami nyilván kell a politikához, másrészt ez az, ami már túlmutat a rafináltságon, masszívan hatalomtechnikai módszer.
Már a népszavazási kezdeményezési kérdés is fordulópontot jelentett, az hozta meg Seres számára a széles körű ismertséget. Kiváló kezdeményezés volt, nagyon jól rátapintott a kor igényeire. 2008 után, a gazdasági válságot követően, egy korai populista megoldással élve, egy erős antipolitikus fellépés összetalálkozott a néphangulattal, ami még jogos is volt, mert azelőtt számolatlanul fizették ki a költségtérítéseket a képviselőknek.
KB: Itt nem csak arról a körülbelül egy tucat emberről van szó, akik ezeket a pártokat, a különböző szálakat mozgatták. Nagyon sok olyan emberről is, akik hittek ezekben a pártokban, ezeknek az embereknek. Rengeteg becsapott civillel találkoztunk.
GM: Volt olyan ember, aki már korábban szinte teljesen leleplezte belülről ezeket a törekvéseket. Blogot írt, dokumentált. De kérésünkre semmilyen módon nem akart megnyilvánulni, mert azt mondta, hogy végleg leszámolt a politikával. És ennek a jelenségnek ez a rombolás a legfőbb, legrosszabb következménye. Mert súlyos a közpénzrablás, súlyos, hogy ezen múlhatott a kétharmad, de a legsúlyosabb, hogy akadtak emberek, akik az ország úgyhagyott részeiben végre tenni akartak a változásért, önkéntesként segítették ezen pártok ténykedését, majd azzal szembesültek, hogy ez ugyanaz a politika, amit gyűlölnek, ami ellen harcolni akartak. Így még tovább növekedett az a brutális bizalmatlanság a képviseleti rendszerrel, a demokráciával szemben, ami már azelőtt is óriási volt, de mára már elviselhetetlen.
MN: Mennyire volt nehéz elérni és nyilatkozatra bírni ezeket, a kezdetben gyanútlan embereket?
GM: Aki nyilatkozni akart, és benne van a filmben, azt nem kellett győzködni. Aki meg nincs benne, annak hiába mondtunk bármit, nem vállalta a szereplést.
MN: Hány embert kerestetek meg?
KB: Van egy lista, ami 15-20 lapból áll, tele van nevekkel és számokkal, őket mind megkerestük.
GM: Végül körülbelül három tucat ember volt, akit elértünk telefonon, és másfél-két tucat ember volt, aki valamilyen formában meg is szólalt a filmben. Ezek az emberek nagyon magányosak voltak, és csapdába estek. A magányosság sokszor tompítja az ember veszélyérzetét, lehet, hogy láttak dolgokat, sejtettek valamit, de az, hogy végre tartozhattak valahová, végre lehetett valamiben hinni, elnézőbbé, gyanútlanabbá tette őket.
MN: Van utalás a filmben arra, kinek állhatott érdekében, hogy ezeket a pártokat létrehozzák és mozgassák. Mit gondoltok az efféle spekulációkról?
GM: Több riportalany elmondta, hogy volt, lehetett valamilyen kapcsolat a Fidesz és a főszereplők között 2010 után, de már előtte is. Valószínűleg a Fidesz nem direktbe szervezte ezeket a pártokat, de igenis felmérhette, mit jelenthetnek a választási rendszer megváltoztatásában ezek az elemek, és ki is használhatták ezeknek az előnyeit. Néhány milliárd bebukásával 2014-ben az alkotmányozó kétharmadot tudták ily' módon megszerezni.
Az egyik szereplő el is mondja, hogy rajta múlt az a mandátum, ami akkor Kunhalmi Ágnesé lett volna. 2018-ban mindez már kevésbé kimutatható, de az, hogy hozzájárultak egyes választókörzetek átfordításához, joggal feltételezhető. A tavalyi választást az ellenzék elvesztette, ez nem kérdés, többsége volt a Fidesznek, de nem volt alkotmányozó többsége.
MN: Mi lehet a tanulság?
GM: Két évvel ezelőtt mozgalmat indítottam a választási rendszer megreformálásért. Továbbra is fenntartom: ez a választási rendszer arra lett kitalálva, hogy kétharmadot biztosítson a parlamentben a Fidesznek. Ez továbbra is súlyos probléma. Az ellenzéki pártoknak is fel kellene nőnie ehhez a rendszerhez, felismerni a fonákságait. Azt látom leginkább, hogy az ilyen filmek képesek talán szinten tartani a diskurzust. Nem hiszem, hogy ettől bármi változni fog. Az Állami Számvevőszék részéről továbbra is az látszik, hogy a kisebb, valódi politikai teljesítményt felmutatni képes pártokat vegzálja. Innentől kezdve ez a kör bezárult. Egyet tehetünk: beszélnünk kell a problémáról.
MN: Csakhogy a rablópártok vagy kamupártok visszaszorítására továbbra sincs hathatós megoldás.
GM: Most már látszik, hogy egy nagyon jövedelmező "iparágról" van szó, nagyon kis energiabefektetéssel következmények nélkül súlyos százmilliókat lehet keresni. 2022-re simán fölállhat további 10-15 szervezet, tovább bővülhet a kör.
A Partizán Rablópártok című dokumentumfilmje már elérhető a Youtube-on.
Rablópártok - A TELJES FILM
Tetszett? Szeretnél több oknyomozó anyagot nézni? Szállj be a finanszírozóink közé! http://patreon.com/slejmshow Mindenki sejtette, hogy csalás történt a választásokon - a Partizán most bemutatja, mi történt! Első oknyomozó dokumentumfilmünkben annak jártunk utána, hogy kik állnak a sajtóban csak kamupártokként elhíresült pártok mögött, hogyan nyúltak le több milliárd forintnyi kampánypénzt, és hogyan volt ebből haszna a Fidesznek is.
