Telefon a Fidesz-irodából: tessék oltakozni!

  • narancs.hu
  • 2021. március 24.

Belpol

Akinek megvan a neve, száma a Fidesznél,  azt most arra kérik, regisztráljon a vakcinaonfó oldalon.

A Fidesz budapesti, I. kerületi irodájából hívták fel Váradi Lászlót, V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester férjét azzal a kéréssel, hogy regisztráljon a vakcinainfó oldalon az oltásra. Azzal, hogy a védőoltás fontos, Váradi László is egyetért, de azt nem értette, honnan volt meg az ő neve és elérhetősége a pártirodán  – írta a Facebookon az érintett. Egy korábbi önkormányzati képviselő volt a telefonáló, aki – Váradi szerint – zavarba jött az adatok eredetét firtató kérdéseitől, mert a hívott azt mondta, kizártnak tartja, hogy bármikor is ellátta volna kézjegyével a párt valamelyik aláíróívét. Ezt a hívó sem tartotta valószínűnek.

A 24.hu írása szerint nem Váradi László volt az egyetlen, aki ilyen hívást kapott, más budapestiek és vidékiek is beszámoltak arról, hogy az ottani Fidesz-irodából vagy az önkormányzattól hívták őket a kéréssel, regisztráljanak a koronavírus elleni védőoltásra. Bárhonnan is van ez az adatbázis, nincs köze a vakcinainfo.gov.hu-n szereplő adatokhoz, mert

sok esetben olyan embert hívtak így telefonon, aki már regisztrált, és olyat is, aki már megkapta az oltást. 

 

 

A 24.hu kérdésére a Fidesz sajtóosztálya azt válaszolta, „a járvány legyőzése csak az oltással lehetséges. A Fidesz ezért telefonon is arra biztat mindenkit – aki hozzájárult a kapcsolattartáshoz –, hogy regisztráljon és oltakozzon”.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.